Az utóbbi hetek jelentős minőségbeli változást hoztak az életünkben. Szabika nő, már nem lóg állandóan rajtam, nem szopizik reggeltől estig, nem sír annyit, és a nagyobbak is "tudnak kezdeni vele valamit". Éjjel csak egyszer, vagy max. kétszer ébred, szopizik egy jót és már rakhatom is vissza az ágyába. Pár hete a mi szobánkban alszik - na ez egy külön történet, de mivel már belefogtam, leírom ezt is. Amikor a kedves párommal építkezésre adtuk a fejünket, három vagy négy gyerekre terveztük a házat. Lett így két gyerekszoba, egy dolgozó, és egy háló nekünk szülőknek (úgy gondoltuk, hogy ketten-ketten lesznek egy szobában). Egy viszonylag nagy nappalink van, azt szántuk "közösségi térnek". Amikor beköltöztünk Kincső és Istvánka már megvolt, ők egy szobába kerültek, Szabika pedig a pocimban lakott. Az is világos lett, hogy egészségügyi okok miatt nem vállalhatunk több gyermeket (nem terveztem, hogy minden gyermekem császáros lesz...), így a végleges felállás az lett, hogy a két fiú együtt lesz, Kincső pedig a kicsike szobát kapja meg, amit egyelőre babaszobának rendeztem be. Ez így maradt, tervnek. Egy nap azonban azzal állt elő, hogy ő bizony már nagylány, és márazonnal kéri a szobáját. Szabi még benne lakott, így egyezséget kötöttünk: Szabi marad, ő is ott alszik,aztán ha nem lohad a lelkesedés, akkor pakolunk. Nem lohadt... Azóta is ott alszik, színez, foglalkoztatózik, babázik... és rózsaszínre szeretné festetni a falakat nyáron (hátha elfelejti addigra). Szabi pedig átkerült hozzánk, Istvánka egyedül uralja a fiúk szobáját. Este elalszik ügyesen, de éjjel általában hív, csak pár alkalommal fordult elő, hogy végig aludta az éjszakát. Sokat változott ő is, éppen a hisztis korszak kellős közepén vagyunk, de ezt leszámítva nagyon aranyos, érzékeny kisfiú. És verekedős, gyakran odacsap Kincsőnek, ha valami nem úgy alakul ahogy ő kigondolta. Szeret rajzolni (na jó, firkál), és leginkább épít, vonatozik, teherautózik, szállít ezt-azt a dömperrel.
Kincső rengeteget komolyodott, már nagyon sok mindent meg lehet beszélni vele. A telefont általában ő veszi fel, bemutatkozik, majd átadja nekem. Megtanult csókolomot köszönni. Ügyesen színez, de jobban szereti a feladatokat megoldni. Ismeri a kisebb-nagyobb fogalmát, üres- teli, több-kevesebb, jobbra-balra, alatt-fölött nem okoz gondot. A számokat is ismeri.
Egyszóval, jól alakulnak a dolgok,én is sokkal nyugodtabb és kipihentebb vagyok, már csak a jó idő hiányzik,mert nagyon rossz már ez a bezártság...
