2015. július 28., kedd
Gyerekszoba sokadik variációban :)
A hat év alatt, amióta itt lakunk, nagyjából félévente - évente rendeztem át a szobákat. Anyósom egyszer viccesen meg is jegyezte, hogy a mi ágyunk már a ház minden zugában járt.. :)
Nem azért, mert mániákus pakoló vagyok, dehogy... Egyszerűen csak nehezen találjuk meg az ideális elrendezést, ahol mindenki jól érzi magát, jól alszik (ez nagyon fontos, számomra az egyik legfontosabb szempont), "helyén van".
A kezdeti felállásból mára már semmi sem maradt - a gyerekszoba lett a mi hálónk, a Szabi babaszobája mára a Kincső birodalma, a "régi" hálónk a fiúk szobája. Közben Kincső lakott egy ideig együtt a fiúkkal, akkoriban a szobája tanulószoba volt, íróasztalokkal, könyvespolccal. A fiúk szobájában az emeletes ágy volt már sokszor összeszerelve és szétszedve (anno előrelátóan olyat vettünk, ami két heverővé alakítható), két szemközti falon, L alakban egymás mellett, majd legutóbb megint összerakva. De nem volt jó... Az igazság az, hogy egyik gyerek sem szeret fent aludni... Szabika vállalta legutóbb a fenti ágyat, de csak akkor aludt ott, ha én is... Én viszont a saját ágyamba vágytam, aminek a vége az lett, hogy Szabi velünk aludt, az emeletes ágy felső része pedig lakó nélkül maradt. Ez egy ideig működött is, de ahogy Szabi növekszik, azzal egyenes arányban csökkent a helyem az ágyon - eljutottunk oda, hogy nem tudtam aludni a két "férfi" között.
Tegnap aztán előkaptam a fiaimat, és megmondtam nekik, hogy most azonnal megoldást kérek, mert egyre fáradtabb vagyok ahogy telik a nyári szünet. :) Megmondták. Félnek egyedül, félnek az emeleten, legjobb lenne egymás mellett... Na, leesett az állam, feladva a lecke, a nem túl nagy szobájukba hogyan zsúfoljak be mindent úgy, hogy közben nézzen is ki valahogy... Először visszakoztam, mert tudtam, hogy nem lesz valami nagy helyük, de aztán Férjjel megbeszéltük, és arra jutottunk, hogy az elsődleges szempont mindenki éjszakai nyugalma, tehát kezdődhet a pakolás... Ráment a délután, de legalább mindent megmozgattunk, letöröltünk, falat fertőtlenítettünk, felmostunk, porszívóztunk, válogattunk, (kidobtunk dolgokat, de ezt az érintettek nem tudják :) ), még végül megszületett a végleges. És éjjel bizony ALUDTUNK! Istvánka áthívott egyszer, de ahogy visszaaludt én is visszabújtam a helyemre, Szabi végigaludta az éjszakát, és reggel közölte, hogy nagyon jól aludt, jót is álmodott.
Ilyen lett, a ajtóból nézve:
Az ágyról:
Az asztaltól:
Az ágy vége és a polc között van egy kis hely, amit a fiúk azonnal birtokba is vettek, ott szeretnek játszani, kuckózni:
Nyár végére festést tervezünk, úgyhogy egyrészt a dekoráció addig várhat, másrészt meglátjuk mennyire lesz tartós az öröm és boldogság.. :)
Nem azért, mert mániákus pakoló vagyok, dehogy... Egyszerűen csak nehezen találjuk meg az ideális elrendezést, ahol mindenki jól érzi magát, jól alszik (ez nagyon fontos, számomra az egyik legfontosabb szempont), "helyén van".
A kezdeti felállásból mára már semmi sem maradt - a gyerekszoba lett a mi hálónk, a Szabi babaszobája mára a Kincső birodalma, a "régi" hálónk a fiúk szobája. Közben Kincső lakott egy ideig együtt a fiúkkal, akkoriban a szobája tanulószoba volt, íróasztalokkal, könyvespolccal. A fiúk szobájában az emeletes ágy volt már sokszor összeszerelve és szétszedve (anno előrelátóan olyat vettünk, ami két heverővé alakítható), két szemközti falon, L alakban egymás mellett, majd legutóbb megint összerakva. De nem volt jó... Az igazság az, hogy egyik gyerek sem szeret fent aludni... Szabika vállalta legutóbb a fenti ágyat, de csak akkor aludt ott, ha én is... Én viszont a saját ágyamba vágytam, aminek a vége az lett, hogy Szabi velünk aludt, az emeletes ágy felső része pedig lakó nélkül maradt. Ez egy ideig működött is, de ahogy Szabi növekszik, azzal egyenes arányban csökkent a helyem az ágyon - eljutottunk oda, hogy nem tudtam aludni a két "férfi" között.
Tegnap aztán előkaptam a fiaimat, és megmondtam nekik, hogy most azonnal megoldást kérek, mert egyre fáradtabb vagyok ahogy telik a nyári szünet. :) Megmondták. Félnek egyedül, félnek az emeleten, legjobb lenne egymás mellett... Na, leesett az állam, feladva a lecke, a nem túl nagy szobájukba hogyan zsúfoljak be mindent úgy, hogy közben nézzen is ki valahogy... Először visszakoztam, mert tudtam, hogy nem lesz valami nagy helyük, de aztán Férjjel megbeszéltük, és arra jutottunk, hogy az elsődleges szempont mindenki éjszakai nyugalma, tehát kezdődhet a pakolás... Ráment a délután, de legalább mindent megmozgattunk, letöröltünk, falat fertőtlenítettünk, felmostunk, porszívóztunk, válogattunk, (kidobtunk dolgokat, de ezt az érintettek nem tudják :) ), még végül megszületett a végleges. És éjjel bizony ALUDTUNK! Istvánka áthívott egyszer, de ahogy visszaaludt én is visszabújtam a helyemre, Szabi végigaludta az éjszakát, és reggel közölte, hogy nagyon jól aludt, jót is álmodott.
Ilyen lett, a ajtóból nézve:
Az ágyról:
Az asztaltól:
Az ágy vége és a polc között van egy kis hely, amit a fiúk azonnal birtokba is vettek, ott szeretnek játszani, kuckózni:
Nyár végére festést tervezünk, úgyhogy egyrészt a dekoráció addig várhat, másrészt meglátjuk mennyire lesz tartós az öröm és boldogság.. :)
2015. július 24., péntek
Volt egyszer egy esküvő
Július 11-én, a neve napján férjhez ment Nóri, általános iskolai barátnőm. Én voltam a tanúja. Olyan kapcsok ezek, amikről nehéz beszélni. Elszorul az amúgy is szentimentális torkom, ha arra gondolok, hogy 30 évvel ez előtt csatos, rövid szoknyás kislányokként ültünk be az iskolapadba, hogy aztán nyolc éven keresztül hol együtt, hol más barátokkal ülve osszuk meg egymással a mindennapokat. Nem mondom, hogy nem voltak "hullámvölgyek", mert hazudnék... Már a gimnázium is, majd az egyetemi/főiskolai évek elsodortak minket egymástól, de valahogy mindig visszataláltunk. És mindig úgy tudtuk folytatni a beszélgetést, mintha csak tegnap találkoztunk volna utoljára... Most pedig én álltam mellette az esküvőjén, én írtam alá a papírt és... én hoztam haza véletlenül a kocsinkban a házassági anyakönyvi kivonatát :)
Örülök, hogy elmondhatom - 30 éve a barátnőm.
Örülök, hogy elmondhatom - 30 éve a barátnőm.
2015. július 20., hétfő
Hazajöttek...
Tegnap este 11 körül megérkezett a két táborozó. Majd' két órán keresztül beszélgettük a három nap eseményeit, aztán reggel folytattuk... Jó érzés tudni, hogy eljutottak oda, együtt voltak, mélyült a kapcsolatuk, és olyan emberekkel töltöttek pár napot, akikkel világnézetben, normákban, életmódban osztozni tudunk és szeretünk.
Hálás vagyok a lehetőségért, ezekért az emberekért, és Apáért - és nem utolsósorban a Fiúért, aki nélkül az egész értelmetlen és okafogyott lett volna. :)
Apa és Fia a buszon...
Pihenő út közben Szlovákiában
Apa és a busz.. :)
Dunajec, a tutajoknál...
Krakkó, Oscar Schindler dolgozószobájában
És végül, az utolsó nap... libegőzés Zakopaneban
Hálás vagyok a lehetőségért, ezekért az emberekért, és Apáért - és nem utolsósorban a Fiúért, aki nélkül az egész értelmetlen és okafogyott lett volna. :)
Apa és a busz.. :)
És végül, az utolsó nap... libegőzés Zakopaneban
2015. július 18., szombat
Messenger
Tegnap este férji felszólításnak eleget téve, elég hosszadalmas küszködés után sikeresen telepítettem a telefonomra a messenger alkalmazást. A jutalmam este 10 tájban egy videohívás volt - Istvánka és Férj vidáman számolt be az első nap eseményeiről. Elmondásuk szerint a hely gyönyörű, a hegyek csodaszépek. Istvánka ki is nézett egyet, amit meg szeretne mászni családilag - mindössze 2200 méter magas :)
A hívás ideje alatt kicsifiam az újonnan kapott lengyel kalapjában parádézott, ami fekete posztóból készült, körbe gyöngyök díszítik, és természetesen tartozéka valami madártoll féleség is.. olyan benne, mint valami hegyi pásztor. :)
Egyszóval jól vannak, jól érzik magukat, tele vannak élménnyel... és nem volt vihar sem, eső sem...
Kincső és Szabi átmentek aludni Mamához, ennek köszönhetően egyedül töltöttem itthon az éjszakát - több, mint 10 éve nem volt ilyen. Szégyenszemre felkapcsolt sólámpa mellett aludtam el... :)
A hívás ideje alatt kicsifiam az újonnan kapott lengyel kalapjában parádézott, ami fekete posztóból készült, körbe gyöngyök díszítik, és természetesen tartozéka valami madártoll féleség is.. olyan benne, mint valami hegyi pásztor. :)
Egyszóval jól vannak, jól érzik magukat, tele vannak élménnyel... és nem volt vihar sem, eső sem...
Kincső és Szabi átmentek aludni Mamához, ennek köszönhetően egyedül töltöttem itthon az éjszakát - több, mint 10 éve nem volt ilyen. Szégyenszemre felkapcsolt sólámpa mellett aludtam el... :)
2015. július 17., péntek
Az idei Apa-fia tábor
Harmadik alkalommal kelnek útra kettecskén - Istvánka és Apa. Férfiak és fiaik gyülekezete, anyák, feleségek nélkül, három napig. A legjobb közös program, mondom két tábornyi tapasztalattal a hátunk mögött.
Reggel ötkor indultak itthonról, Istvánka legalább háromszor visszaszaladt "egy utolsó" puszira, ölelésre. Apa is vidáman integetett, de azért a búcsúölelésnél a fülembe súgta: "Ellesztek?". Aranyos volt :).
Lengyelország, Zakopane és Krakkó a cél. Ma tutajozás a Dunajecen, holnap városnézés, vasárnap libegőzés... Csak egész kicsit izgulok. Megbeszéltük, hogy nem telefonálunk, csak ha baj van. A mobilon jön időnként bejelentkezés (Waze programon keresztül), tehát tudom nagyjából merre járnak. Most már csak azon izgulok, hogy ne legyen vihar náluk - mert nálunk van.
Az itthon maradt kettővel strandra mentünk, bánatunkat enyhítendő :)
Reggel ötkor indultak itthonról, Istvánka legalább háromszor visszaszaladt "egy utolsó" puszira, ölelésre. Apa is vidáman integetett, de azért a búcsúölelésnél a fülembe súgta: "Ellesztek?". Aranyos volt :).
Lengyelország, Zakopane és Krakkó a cél. Ma tutajozás a Dunajecen, holnap városnézés, vasárnap libegőzés... Csak egész kicsit izgulok. Megbeszéltük, hogy nem telefonálunk, csak ha baj van. A mobilon jön időnként bejelentkezés (Waze programon keresztül), tehát tudom nagyjából merre járnak. Most már csak azon izgulok, hogy ne legyen vihar náluk - mert nálunk van.
Az itthon maradt kettővel strandra mentünk, bánatunkat enyhítendő :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)