Pestről újra

Unokatesók - A két lány nagyon egymásra talált :)


Család



Virág és Kincső sétáltatják Szabit :)

Most már van billentyűzet, sógornőmnek hála van csatolandó fénykép(vittünk ám gépet, amit aztán jól ott is felejtettünk a szállodában), csak gyerekmentes 5 perc kellene egy bejegyzéshez. Az nincs.
Tehát... a vonatozás jobban sikerült mint vártam. Igaz volt néhány "mikorérünkmároda???", meg némi hiszti a fiúk részéről, amikor mindketten egyszerre akartak az ölembe ülni, persze külön-külön, aztán volt még nyilvánosan szoptatás (ebbe kicsit beleizzadtam, mert hiába mondjuk, hogy ez természetes, én akkor is nagyon cikin éreztem magam), de összességében pozitív az élmény. A visszaút pláne, Cegléd után a fiúk elaludtak, és Szabi csak Nyíregyháza előtt kelt fel, Istvánka kicsit hamarabb, de jó kedvűen. A metró osztatlan sikert aratott, és tényleg ügyesek voltak. Nem rohangált senki semerre, fogták a kezünket, a mozgólépcsőn figyeltek, kapaszkodtak, léptek amikor kellett, szóval le a kalappal :) Szabika a háti hordozóban ücsörgött, onnan nézelődött mindenfelé, nagyon cuki volt.
Az esküvőre fáradtan érkeztünk, úgyhogy az egyházi szertartást a fiúk átaludták (hála Istennek, így én is oda tudtam figyelni, és mivel tényleg csodaszép volt az esküvő is meg a templom is, kár lett volna kihagyni). A polgáriból semmit sem láttam, mert a gyerekeket hajkurásztam a kerthelyiség vizes-sáros macskakövein. Nem kell részleteznem, hogyan néztek ki...
A vacsorából sem jutott ki túl sok, a leves után feladtam a küzdelmet, és nyugovóra tértem a fiúkkal, mert már mindketten fáradtan dőltek jobbra-balra. Kincső és Apa maradtak még egy ideig, aztán 10 után ők is csatlakoztak hozzánk a szállodában. Az éjszaka jól telt, mindenki aludt ébredés nélkül, én is kipihentem magam.
Összességében tényleg jó volt, örültünk, hogy találkoztunk a rokonsággal, és egyáltalán, hogy együtt tölthettünk majdnem két teljes napot. :) (Azért majdnem, mert vasárnap ahogy hazaértünk Apa már indult is dolgozni.. ez van, már kezdjük megszokni, és a mostani viszonyok tekintetében leginkább hálás vagyok, hogy egyáltalán van hová mennie munkálkodni..)

Pestről

Holap írok eszámolt, de most kiyiffat a illetyűzet, és férjemuram valamikor éjjel ér haza a újjal. Értitek...

Istvánka megoldja...

Szombaton esküvőre vagyunk hivatalosak Budapestre. Mivel egy ideje tervezgetjük, hogy majd egyszer elmegyünk valahová vonattal, most kapóra jött az alkalom - így hát szombat reggel vonatra szállunk, és irány a főváros! A gyerekek nagyon várják, Istvánkára ma egész nap hullámokban tört rá a "roham", hogy márazonnal induljunk vonatozni!!! Képes volt a földön ülve visítani, hogy menjünk már. Igyekeztem újra és újra türelmesen elmagyarázni neki, hogy most még nem mehetünk, mert csak holnap után lesz az esküvő, addig meg hová menjünk, hol aludnánk, stb.. Ilyenkor egy időre megnyugodott, majd kezdte az elejéről a mondókáját. A sokadik ilyen "holnapután, kisfiam" után egyszer csak megállt mellettem a konyhában, kezében egy óra, és megszólalt: "nézd anya, átállítottam az órát holnaputánra, most már mehetünk!" :))

Újrablog

Képzeletben leveszem a polcról, letörlöm a port róla, és folytatom. Kellenek az emlékek... :)