Elmaradt bejegyzés iskoláról és majdnem oviról

Szeptember óta van egy iskolásunk is:) Elkészült természetesen a fénykép is (amit apa kitesz a zöld falra, hehe - Annapetigergő után szabadon), szóval megtörtént a fényképezés, volt izgalom, öröm, és minden ami ezzel együtt jár. Szerintem én jobban izgultam mint Kincső, de hamar belerázódtunk mindketten. Napi négy órájuk van, ebből az első három matek vagy magyar, valamiből persze duplán, a negyedik rajz, technika, ének vagy környezetismeret. Ja, és van tesi is, aminek keretén belül hetente egyszer úszni járnak. Hétfőn ötödik órában hittan, kedden és csütörtökön zongorázni jár, pénteken bő egy óra néptáncra, illetve csütörtökön délután még egyszer úszni. Szombatra szerveztük a lovaglást, ahová már Istvánkát is hordanám, de ő még nagyon fakultatívan kezeli :). Nem mindig van kedve lóra ülni, inkább hintázik vagy mászókázik addig ameddig Kincsőt tanítják. Ő már nagyon ügyes, egyedül megy, én néha enyhe infarktust kapok, de az oktató szerint nincs mitől tartanom, biztosan ül a lovon. Szóval, ha ő mondja, akkor jó. :)
A szerda a pihenőnapunk, akkor nincs semmilyen külön foglalkozás. Szerencsére a zongorát is sikerült ötödik órára betenni, így nem kell délután visszamenni, negyed egykor már végez is.
A tanulás jól megy egyelőre, persze előnnyel indult, hiszen tudott már olvasni és elég jól számolgat is. Mivel még csak az ötös számkörben mozognak, ez egyáltalán nem nehéz neki. Az írás új volt, de az is megy. Egyszóval egyelőre csupa pozitív élmény az iskola, reméljük így is marad.
Istvánkám is belekóstolt az ovisok életébe, de néhány nap után úgy döntöttünk, hogy kihasználjuk még azt az egy évet ameddig nem tanköteles, és itthon marad. Persze röpködnek az érvek és ellenérvek hogy miért járjon és miért ne, mi egyelőre úgy látjuk helyesnek, ha marad. Sokat fejlődött az utóbbi időben, ügyesen színez, egyre jobban oldja meg az összekötős, árnyékkeresős, különbségfelismerős feladatokat, és annyira érdeklődő, annyit kérdez egész nap, hogy nem győzök válaszolni neki. Egyértelműen műszaki beállítottságú, amiben sajna én nem vagyok partner, de szerencsére Apa nagyon is :)
És, hogy ne csak a jóról írjak, Istvánka rettenetesen hisztis és akaratos, egy pillanatot sem tud várni semmire, mindet most és azonnal akar. Ha valamit a fejébe vesz, attól nem tágít, csinálhatok akármit. Kérhetek, kiabálhatok, elfenekelhetem (igen, erre is van példa, mea culpa), akkor is hajtja a magáét. Általában nem "hülyeséget" akar, legfeljebb olyat amit az adott helyzetben nem tudok/akarok teljesíteni. Arra azért már rájöttem, hogy szép szóval többet elérek nála mint hangoskodással, csak ahhoz először le kell csendesítenem, hogy eljusson az agyáig amit mondok. Ha ez sikerül, akkor onnantól már sima ügy :) Szóval, hiába négy éves, még most is "tanulom" őt, azt hiszem a három közül ő a legbonyolultabb és a legérzékenyebb.
Szabikám egy kis tündér, nagyon kedves, nagyon nyugodt (bár a dackorszak első fuvallata már őt is meglegyintette, ilyenkor a földön fekszik és a kezébe temeti az arcát, miközben nagyszerű műsírást produkál, amit aztán egyetlen másodperc alatt abba is tud hagyni), bármikor bármit hajlandó enni, és reggeltől estig olvasni kellene neki. Legtöbbször minimum három könyvvel a kezében járkál utánam, és kéri a maga nyelvén, hogy olvassunk. Beszélni nem akar, de mindent ért, és válaszol is rá a maga pár szóból álló szókincsével. Valahogy mindent ki tud fejezni, nem is értem hogyan csinálja. Engem úgy hív, hogy "anya néni". :)
Itt tartunk most, aztán van még egy csomó kis apróság amiről írni kellene, nehogy elfelejtsük.. :)

Fogbaj

Kincső múlt héten kedden délelőtt szólt, hogy fáj a foga. Tudtam, hogy lyukad az egyik, mivel két éve voltunk a helyi fogászaton ellenőrzésen, de ott azt mondták, hogy a tejfogat nem kezelik, majd... Nos, mivel a kislányom üvöltött és jajjgatott, felhívtam egy ismerős magánorvost, hogy fogadna-e minket. Délután 5-re hívott be, addigra Kincsőnek már dagadt is fel az arca. Megfúrta az orvos a fogát, és nyitva hagyta, hogy tisztuljon. Másnap reggelre még nagyobbra dagadt az arca, visszavittem soron kívül. Megfúrták a mellette lévő fogat is, hátha azon keresztül is tisztul. Az orvos azzal engedett haza, hogy ő most két napig nem lesz, de ha úgy látom nem javul, kérjek beutalót a gyermekorvostól a szájsebészetre, és vigyem. Délutánra belázasodott, a daganat nem hogy lohadt volna, de tűzpiros lett... Persze délután már se gyerekorvos, se szájsebészet.. Felhívtam a kórház gyermek sürgősségi osztályát, ahol azt mondták, hogy nincs ügyeletes szájsebész/fogorvos, vigyem be a fül-orr-gégére, ott majd megmondják mi legyen. A fiúkat gyorsan átszállítottam Mamához, aztán siettünk be a kórházba. Ott az ügyeletes fül-orr-gégész elég rossz kedvűen fogadott, mondván, hogy ő nem fogorvos.. Szabadkoztam, hogy ide irányítottak, stb, de a hangulat nem lett sokkal jobb. Rátett még egy lapáttal, hogy a vizsgálat után közölte, hogy hívjanak egy szájsebész műtőst, mert ki kell tisztítani, Lidokain szurival érzéstelenít. Kincsőt ölbe vettem, de annyira megijedt a tűtől, hogy nem volt hajlandó kinyitni a száját, de zárt szájjal is tudott üvölteni... Az amúgy is morcos doktor bácsi még morcosabb lett, és hívatott egy műtős segédet, hogy fogja le Kincsőt, anyuka pedig fáradjon ki. Anyuka nem fáradt. Mondtam, hogy nem megyek sehova, Kincső pedig fogadkozott, hogy most már engedi, csak legyek ott. Így is lett, nagy hüppögések közepette beszúrtak, aztán piszkáltak, szívtak, szúrtak, Kincső sírt, de végül sikerült kitisztítani. Addigra Kincső szeme már keresztbe állt, az asszisztens nő arra tippelt, hogy mindjárt elájul, úgyhogy lefektettük egy kicsit. Miután jobban lett (aranyos volt, kérdezte, hogy most már örökre így marad-e a szája, és hogy fog-e ezután érezni még valaha valamit), kapott egy jó nagy kötést az arcára, és visszarendeltek minket másnap reggelre a szájsebészetre. Közben elkezdte szedni az augmentint is, így az éjszaka nyugodtan telt és nem lázasodott be. Reggelre jobb lett az arca, a szájsebész kiszedte a gyógyszeres csíkot a fogból, és azt mondta, hogy óránként 10 percre melegítsem infra lámpával, és másnap reggel vigyem vissza. Egész nap melegítettünk, fogat mostunk, öblítettünk. Reggelre látványosan lement a duzzanat, a kontrollon azt mondták melegítsük továbbra is, és ma reggel menjünk újra. Most már egyáltalán nincs duzzanat, a fog rendben van, csak a gyógyszert kell beszedni ameddig tart. Csütörtökön ötre megyünk a fogorvoshoz, gondolom betömik, vagy ilyesmi...

Rossz emlék marad, sajnáltam szegény gyermeket, ennyit szenvedni egy tejfoggal... hihetetlen :(

Életképek 1.

Cili, Kincső cicája



A házunk a bejárat felől - idén először próbálkoztam futó muskátlival az ablakokban, de nem lett olyan szép mint szerettem volna. Nem tudom miért, az időjárás, vagy én nem gondoztam jól...
Látszanak még az egyéb hiányosságaink is : a lábazat, a járda hiányzó részének térkövezése, a terasz burkolása, és még sorolhatnám. Azt mondják, egy ház sosincs készen - ezt most a saját bőrömön érzem :) De a miénk, és ez a lényeg!!



A fiúk a játszószobában...



Kuku, Istvánka cicája (ő nevezte el :) )

Pestről újra

Unokatesók - A két lány nagyon egymásra talált :)


Család



Virág és Kincső sétáltatják Szabit :)

Most már van billentyűzet, sógornőmnek hála van csatolandó fénykép(vittünk ám gépet, amit aztán jól ott is felejtettünk a szállodában), csak gyerekmentes 5 perc kellene egy bejegyzéshez. Az nincs.
Tehát... a vonatozás jobban sikerült mint vártam. Igaz volt néhány "mikorérünkmároda???", meg némi hiszti a fiúk részéről, amikor mindketten egyszerre akartak az ölembe ülni, persze külön-külön, aztán volt még nyilvánosan szoptatás (ebbe kicsit beleizzadtam, mert hiába mondjuk, hogy ez természetes, én akkor is nagyon cikin éreztem magam), de összességében pozitív az élmény. A visszaút pláne, Cegléd után a fiúk elaludtak, és Szabi csak Nyíregyháza előtt kelt fel, Istvánka kicsit hamarabb, de jó kedvűen. A metró osztatlan sikert aratott, és tényleg ügyesek voltak. Nem rohangált senki semerre, fogták a kezünket, a mozgólépcsőn figyeltek, kapaszkodtak, léptek amikor kellett, szóval le a kalappal :) Szabika a háti hordozóban ücsörgött, onnan nézelődött mindenfelé, nagyon cuki volt.
Az esküvőre fáradtan érkeztünk, úgyhogy az egyházi szertartást a fiúk átaludták (hála Istennek, így én is oda tudtam figyelni, és mivel tényleg csodaszép volt az esküvő is meg a templom is, kár lett volna kihagyni). A polgáriból semmit sem láttam, mert a gyerekeket hajkurásztam a kerthelyiség vizes-sáros macskakövein. Nem kell részleteznem, hogyan néztek ki...
A vacsorából sem jutott ki túl sok, a leves után feladtam a küzdelmet, és nyugovóra tértem a fiúkkal, mert már mindketten fáradtan dőltek jobbra-balra. Kincső és Apa maradtak még egy ideig, aztán 10 után ők is csatlakoztak hozzánk a szállodában. Az éjszaka jól telt, mindenki aludt ébredés nélkül, én is kipihentem magam.
Összességében tényleg jó volt, örültünk, hogy találkoztunk a rokonsággal, és egyáltalán, hogy együtt tölthettünk majdnem két teljes napot. :) (Azért majdnem, mert vasárnap ahogy hazaértünk Apa már indult is dolgozni.. ez van, már kezdjük megszokni, és a mostani viszonyok tekintetében leginkább hálás vagyok, hogy egyáltalán van hová mennie munkálkodni..)

Pestről

Holap írok eszámolt, de most kiyiffat a illetyűzet, és férjemuram valamikor éjjel ér haza a újjal. Értitek...

Istvánka megoldja...

Szombaton esküvőre vagyunk hivatalosak Budapestre. Mivel egy ideje tervezgetjük, hogy majd egyszer elmegyünk valahová vonattal, most kapóra jött az alkalom - így hát szombat reggel vonatra szállunk, és irány a főváros! A gyerekek nagyon várják, Istvánkára ma egész nap hullámokban tört rá a "roham", hogy márazonnal induljunk vonatozni!!! Képes volt a földön ülve visítani, hogy menjünk már. Igyekeztem újra és újra türelmesen elmagyarázni neki, hogy most még nem mehetünk, mert csak holnap után lesz az esküvő, addig meg hová menjünk, hol aludnánk, stb.. Ilyenkor egy időre megnyugodott, majd kezdte az elejéről a mondókáját. A sokadik ilyen "holnapután, kisfiam" után egyszer csak megállt mellettem a konyhában, kezében egy óra, és megszólalt: "nézd anya, átállítottam az órát holnaputánra, most már mehetünk!" :))

Újrablog

Képzeletben leveszem a polcról, letörlöm a port róla, és folytatom. Kellenek az emlékek... :)

Az utóbbi idők kedvencei

Az elmúlt napokban több olyan pillanat is volt, amikor megálltam, és egyszerűen csak örültem, hogy három gyerekem van. Bár betegeskedtünk - betegeskedünk(erről egy másik bejegyzésben, Kincső mandulagyulladása után Istvánka lett ugyancsak mandulagyulladásos, majd Szabi most éppen szurira jár tüszős mandulával :( ), mégis számomra kedves napok vannak mögöttünk.
Szabika egyre önállóbb, főleg az evés és ivás terén. Ügyes, nem folyik mellé a pohárból, és a kanálról is csak egy kicsi.




Istvánka továbbra sem használ pelust, sőt egyik este egyedül kiszállt a kádból, megtörölközött, és felöltözött pizsamába mire én Szabit rendben tettem. Éjszakára sem akart pelenkát, de mikor elaludt azért rácsempésztem, a biztonság kedvéért. :) Sokat színez, rajzol, és mostanában festenek is temperával. Egy időben kicsit elgondolkodtatott, mert szinte minden képe feketével készült, csak feketével színezett. Adtam időt neki, nem szóltam érte, csak néha javasoltam, hogy használjon más színeket is. Most már egyre színesebb, a fekete csak hébe-hóba kerül elő.
Nagyon aranyosak, amikor Kincsővel leülnek alkotni, közben beszélgetnek. Sokszor megállok az ajtó előtt, és csak lesek befelé, hallgatom őket, de nem szólok, nem zavarom meg az együttlétet :)



Kincső kitartóan olvas, valamelyik este elkezdte az esti mesét is olvasni Istvánkának (Annapeti volt porondon), de nem volt túl nagy a lelkesedés, Istvánka inkább engem akart. És mostanában Szabi is bekapcsolódik egy-egy történetre az esti mesébe, de többet nem bír, utána már csukogatja be a könyvet.
És a lényeg: jön a tavasz, vége a bezártságnak hála Istennek! Ha minden jól megy, vasárnap kezdjük újra a lovaglást, bár most csak Kincső megy a picur betegsége miatt.

Egy kis közös reggeli muzsikálás :)

Kincső olvas

Kincső megtanult olvasni. Nem tanítottam, pedig nyüstöl már egy jó ideje, hogy tanítsam meg. Úgy gondoltam, hogy ráérünk arra még, és egyébként sem szeretnék beleavatkozni a majdani tanító néni munkájába. Szóval, nem tanítottam, egyszerűen csak válaszoltam, ha kérdezett. Ő pedig sokat kérdezett: "ez milyen betű, oda mi van írva, stb." Amikor este olvastam nekik lefekvés előtt, sokszor észre vettem, hogy nagyon figyel. És kérdezett, akkor is.. :) Végül Apa egy este ezzel állított haza:



Nem nagy dolog, a netről nyomtatta A/3-as méretben. Felkerült Kincső falára. Elmondtuk egy párszor, és láttam, hogy esténként elalvás előtt az ágyból sokáig nézegette. Ennek már jó pár hete (azóta Szabi is "megvizsgálta", látszik is rajta... :) ).
Nem régen boltban voltunk együtt, amikor elkezdte mondogatni, hogy "akció", meg "illatszer". Először csak néztem bambán, hogy miről beszél ez a gyerek, aztán leesett.. Kincső olvassa a feliratokat!! Próbálgattunk, és tényleg olvas. Azóta napról napra ügyesebb, eleinte az összeolvasás nehezen ment de most már egyre jobb és jobb. (Valamelyik reggel levette a polcról az én nyelvtörténet könyvemet, olvasott belőle kicsit, én meg viccesen mondtam neki és Apának, hogy kb. úgy olvas mint némelyik ötödikes tanítványom :) Sajnos.. - mármint az ötödikeseknek sajnos). Szóval így állunk, tegnap kapott a falra
egy nyomtatott kisbetűs táblát is, bár már az is elég jól megy. De írni nem fogunk, az biztos! :)))

(Vagy ki tudja, hosszú lesz a nyár:) )

Kicsi vagyok, székre állok...

Szabika nagyszerű felfedezést tett a napokban... ha feláll a kis székükre, akkor elér mindent, ami érdekli (és amit nem szabad :) ). Azóta egész nap kisszékkel járkál, kitartóan húzza maga után mindenhova. Feláll, aztán körülnéz, hogy mit lehetne csinálni.. majd kikapcsol, bekapcsol, kiborít, mosogatás közben a tiszta edényt pakolja vissza a mosatlan közé, fiókokat kihúzgál, tartalmat kipakol... A késeket már eltávolítottam biztonságos helyre, de így is adódik "vészhelyzet" bőven. Fél szemmel állandóan figyelem, aztán gyorsan közbelépek, ha kell. Jó kis elfoglaltság...Íme:

Szabi kiszemeli a célpontot...



Bekapcsolja a tűzhelyet (nagyon profin csinálja), majd örül a tettének...




Végül mint aki jól végezte dolgát, elhagyja a helyszínt (természetesen a szék megy vele)...

Istvánka útja a szobatisztaság felé

Istvánka nagyon nehezen kezdte a szobatisztaságot. Bár októberben már betöltötte a három évet, csak most hétvégén került le róla a pelus, remélem most már végleg. Nyáron már volt egy próbálkozásunk, de egyszerűen nem és nem akart menni a dolog. Nyár végére már ott tartottunk, hogy ordított a kisgatya látványától is, én pedig nem erőltettem. Szombaton reggel azonban történt valami - bekakilás után nem akart jönni, hogy tisztába tegyem, kergettem a házban. Nem ez az első eset, szerintem direkt jól szórakozott rajtam, ahogy kérleltem, hogy jöjjön pelust cserélni. Apa azonban a legkevésbé sem találta viccesnek... elég erélyesen elmagyarázta Istvánkának, hogy most már elég ebből (konkrétan kiabált vele, ami nálunk elég ritkán fordul elő, így ijedtében sírt Istvánka is, titokban én is), de lényeg a lényeg, felvették a gatyót, és azóta NINCS pelus!! Első nap félóránként-óránként vittem a bilire, mert ha nem, akkor bepisilt. De tiltakozás nélkül cseréltük a balesetes gatyót tisztára, szóba sem került, hogy pelenkát vegyen. Második nap már csak épp becsurrant egy kicsi, már szaladt, hogy pisiljünk. Tegnap előtt és tegnap nem volt bepisilés, sőt az oviba Kincsőért is pelus nélkül mentünk, ő kérte, hogy "most már soha többé" ne adjak rá pelust. Az ebéd utáni alváshoz sem vette fel, de amikor elaludt én ráadtam - száraz pelenkával ébredt, és azonnal szólt, hogy menjünk pisilni. Egyedül a kakilás nem megy, eddig vagy az éjszakai peluba "letudta", vagy - mint most- kérte, hogy adjak rá pelenkát, de nem volt rajta 5 percig sem, sikerült és már vetette is le. Nem gondolom, hogy most már soha többé nem fognak történni "balesetek", de mindenképpen nagy öröm ez nekem, hogy végre megoldódni látszik ez a kérdés. Hála az apai szigornak, valljuk be :))

Kincső első farsangja

Igaz, hogy Kincső már nagycsoportos az oviban, mégis most először vesz részt a farsangi mulatságon. Első évben sokat betegeskedett, azért maradt ki, tavaly Szabi születése után szüneteltettük az oviba járást, azért. Idén nagyon készültünk rá, már hónapokkal ezelőtt elhatároztuk, hogy pillangó lesz. Abban is biztos voltam, hogy saját készítésű jelmeze lesz, csak a kivitelezés nem volt egészen világos... DE.. van énnekem egy nagyon kreatív és ügyes kezű férjem (ezer hála és köszönet Neki, most komolyan!!), aki pikk-pakk kitalálta, átgondolta, majd megalkotta a jelmezt. Na jó, a pikk-pakk kicsit túlzás, mert rengeteg munka van benne. Először kiválasztották Kincsővel az internetről, hogy milyen alakú szárnyat szeretne, majd valami program segítségével kiszínezték olyanra, amilyen a Kisasszony álma volt. A gépen elkészült szárnyat 90X70 cm-es méretben kinyomtatta a kartontól véknyabb, de már vastagnak nevezhető papírra, két példányban és tükörképként, hogy össze lehessen majd ragasztani. Én beszereztem hozzá két kartont, meg a csillogó port, amivel kihúztuk a szárny erezetét. Férjuram kivágta a szárnyakat, majd a kartonból is kivágott egy kb. centivel keskenyebb szárnyat. Merevítésnek modellező lecet sugarasan ragasztott a szárny két oldala közé. Ahhoz, hogy kicsit hajlékony is legyen, egy műanyag DVD tokot ragasztott középre kinyitva, így ha véletlenül nekimegy Kincső valaminek, akkor kicsit tud "verdesni" a szárny, nem törik. Volt itthon ajándékok csomagolásához használt szalag, abból készült a vállpánt, amivel fel lehet venni a szárnyat. Az egész elkészítése a kivágástól a ragasztásig kb. 4 órás munka volt. Ezt követte az erezet kihúzása csillogó zselével. Reggel készült még hozzá egy pálca is, sima fekete műanyag pálcát bevontunk ezüst színű csomagoló papírral, a végére pedig karácsonyi boából levágtunk egy darabot, az lett a bojt. Egy pillangós hajráfra pedig dróttal két kis bojtot erősített a férjem, ugyanabból az ezüst színű boából, az a csáp. Indulás előtt kicsit kisminkeltem Kincsőt, rózsaszín és halvány lila szemhéjfestéket, és egy kis rózsaszín szájfényt kapott. A képen nincsenek rajta a "kellékek", de délután készítek majd olyat is, amin teljes díszben van a kis pillangónk. Most kíváncsian várom, hogy milyen élményekkel jön haza, hogyan érezte magát élete első farsangján. :)
(Reggel Apa vitte az oviba, azt mondja a jelmezek 80%-a boltban vásárolt. Hát, azért remélem a mi saját készítésű jelmezünk sem marad el...)

"Nem szeretem" napok

Vannak olyan napok, amikor minden igyekezetem ellenére összekuszálódnak a dolgok, és úgy érzem nem tudok úrrá lenni a helyzeten. A tegnapi is épp egy ilyen nap volt.
A délelőtt még elég jól indult, ment minden a maga útján. Már 11 után ebédeltek a fiúk, mert szerettem volna, ha alszanak kicsit mielőtt elindulunk Kincsőért az oviba. (Háromnegyed egyre kell érte menni, ami nekünk a lehető legrosszabb - épp az alvás kellős közepe lenne a fiúknak. Általában igyekszem ébren tartani őket, aminek az a következménye, hogy Istvánka nem egyszer a földön fetrengett az ovi előtermében - de ez is megérne egy külön bejegyzést...) Szóval lefektettem őket, de csak vihogtak meg hancúroztak, alvásról szó sem lehetett. Nosza, gondoltam akkor elmosogatunk közösen. Szabit beültettem a székébe, Istvánka lelkesen pakolta az elöblített edényeket a szárítóra. Egyszer csak látom, hogy Szabika elaludt a székben ülve, dél után tíz perccel. Bevittem az ágyába, de 35-kor fel kellett költenem, mert muszáj volt indulnunk. Mondanom sem kell, volt nagy sírás, az ágyból éppen kiszedett kisemberre ráerőszakoltam harisnyát, pulcsit, kabátot, sapkát meg mindent, aztán uzsgyi a kocsiba, hidegben, ködben... (Itt egy szem napsütés sem volt). Mire az oviba értünk, Kincső kint ült hasfájással, de ezt már írtam. Itthon Istvánkát nem sikerült elaltatni, Szabit sem visszaaltatni, így mindenki nyűgösebb volt a szokásosnál. Délután tejért kellett mennünk (háztól hordjuk, kb. 5-8 perc kocsival), aztán Kincsőnek úszás volt. Általában úgy oldjuk meg, hogy én viszem az uszodába, ahol Apa már várja, így csak "átadom" neki, onnantól ő öltözteti, ő is úszik a foglalkozás ideje alatt, és együtt jönnek haza. Ma azonban késő estig munkája volt, így rám maradt a harci feladat, két rettentő álmos fiúval. Egy órás az edzés, gondolkoztam rajta, hogy elvisszük, aztán haza jövünk a kicsikkel, majd egy óra múlva vissza, de egyrészt ez dupla öltözést, indulást jelent, másrészt féltem attól, hogy elalszanak itthon, és akkor megint ébreszteni kell őket. Így aztán fél 6-tól majdnem háromnegyed hétig az uszoda előterében várakoztunk. Nem volt nagy élmény...Egy nyalóka, néhány jó reggelt keksz és egy fél liter tea társaságában próbáltam türelemre bírni őket. Majd bevonultam a két fiúcskával a lányok öltözőjébe, megtöröltem és felöltöztettem Kincsőt (miközben Szabi a nyitva hagyott szekrények ajtajait csapkodta, Istvánka pedig az ajtóban álldogált nagyra kerekített szemekkel, és nem mert beljebb jönni a lányok közé :) ). Mire hajat szárítottunk és sikeresen hazatértünk már 7 óra elmúlt. Fürdetés, vacsora, majd ájulás az ágyba, mindenki részéről.
A hasfájásnak mára nyoma sincs, sikeresen megjártuk az ovit, Szabika most alszik, István Kincsővel játszik. Mintha a tegnapi nehézségeket elfújták volna, én is derűsen látom a világot :) Csak egy kis napsütés hiányzik...

Kincső másodszor beteg

Az idei ovis tanévünkből másodszor maradt ki egy hét Kincsőnek. A múlt hetet töltötte itthon, betegség miatt. Vasárnap kezdődött hőemelkedéssel, majd hétfő estére 38,2 "lázzal". Azért írom idézőjelben, mert ez azért nem olyan vészesen magas, és nem is ment ennél magasabbra. Sőt, hogy őszinte legyek nem is lázasodott be többször. Azért orvosi utasításra itthon maradt, együtt köhögött és szörcsögött a fiúkkal, merthogy ők is... Istvánka egyszer volt 38,8 hővel, kipirult arcocskákkal, de akkor is vidáman :) Szabinál se láz, se hőemelkedés, csak ez a szűnni nem akaró köhögés. Még most is.
Kincső tegnap óta újra jár oviba, de még most is köhög, és az orrát is kell szívni. Délben amikor mentünk érte azzal fogadtak, hogy fáj a hasa - nem tudom, hogy az ebédre bedobott gulyásleves miatt (akkor kezdődött), vagy a vírusok tartanak most éppen a pocinál. Mióta hazajöttünk pihen, mesét néz, igyekszem itatni, hátha elmúlik hamar.

Családos

Kincső arckifejezésétől kérem eltekinteni, éppen a kapott kinder tojást kellett sürgősen elfogyasztania. :)



Szombat reggel jó hírt kaptunk: a testvéremék úton voltak Debrecenbe, Anyukánkhoz. Természetesen azonnal készülődtünk, hogy mi is csatlakozzunk hozzájuk. Arra gondoltunk, hogy mielőtt meglátogatjuk Nagyimamát (vagy Messzi Nagyit, ki hogy hívja :))), elmehetnénk valahová ebédelni. Olyan helyet kerestünk, ahol nem gond 5 gyerek egy és hat év között, plusz 4 felnőtt. Egy kedves debreceni ismerősünktől kaptunk egy tippet, ami utólag nagyon jónak bizonyult - az étteremnek volt egy kis különterme, azt nyitották ki nekünk, így a gyerekek nyugodtan járkálhattak, hangoskodhattak, nyűglődhettek, senkit sem zavart. Beszélgetni nem sokat tudtunk, én leginkább Szabit terelgettem, és a többiekre is figyelni kellett, de örülök annak is, hogy egyáltalán találkoztunk. Virág és Kincső azonnal "egymásra találtak", beszélgettek, nevetgéltek. Jó volt látni őket együtt!!
Aztán Anyánál is volt öröm, ott volt az összes unoka egyszerre, ez volt az egyik kívánsága mostanában. Hát, teljesült hála Istennek! :)
Most már mi következünk, tavasszal irány Veszprém!

Duzzogók

Ilyenek, amikor nem egyeznek :)



És amikor szent a béke...