"Nem szeretem" napok

Vannak olyan napok, amikor minden igyekezetem ellenére összekuszálódnak a dolgok, és úgy érzem nem tudok úrrá lenni a helyzeten. A tegnapi is épp egy ilyen nap volt.
A délelőtt még elég jól indult, ment minden a maga útján. Már 11 után ebédeltek a fiúk, mert szerettem volna, ha alszanak kicsit mielőtt elindulunk Kincsőért az oviba. (Háromnegyed egyre kell érte menni, ami nekünk a lehető legrosszabb - épp az alvás kellős közepe lenne a fiúknak. Általában igyekszem ébren tartani őket, aminek az a következménye, hogy Istvánka nem egyszer a földön fetrengett az ovi előtermében - de ez is megérne egy külön bejegyzést...) Szóval lefektettem őket, de csak vihogtak meg hancúroztak, alvásról szó sem lehetett. Nosza, gondoltam akkor elmosogatunk közösen. Szabit beültettem a székébe, Istvánka lelkesen pakolta az elöblített edényeket a szárítóra. Egyszer csak látom, hogy Szabika elaludt a székben ülve, dél után tíz perccel. Bevittem az ágyába, de 35-kor fel kellett költenem, mert muszáj volt indulnunk. Mondanom sem kell, volt nagy sírás, az ágyból éppen kiszedett kisemberre ráerőszakoltam harisnyát, pulcsit, kabátot, sapkát meg mindent, aztán uzsgyi a kocsiba, hidegben, ködben... (Itt egy szem napsütés sem volt). Mire az oviba értünk, Kincső kint ült hasfájással, de ezt már írtam. Itthon Istvánkát nem sikerült elaltatni, Szabit sem visszaaltatni, így mindenki nyűgösebb volt a szokásosnál. Délután tejért kellett mennünk (háztól hordjuk, kb. 5-8 perc kocsival), aztán Kincsőnek úszás volt. Általában úgy oldjuk meg, hogy én viszem az uszodába, ahol Apa már várja, így csak "átadom" neki, onnantól ő öltözteti, ő is úszik a foglalkozás ideje alatt, és együtt jönnek haza. Ma azonban késő estig munkája volt, így rám maradt a harci feladat, két rettentő álmos fiúval. Egy órás az edzés, gondolkoztam rajta, hogy elvisszük, aztán haza jövünk a kicsikkel, majd egy óra múlva vissza, de egyrészt ez dupla öltözést, indulást jelent, másrészt féltem attól, hogy elalszanak itthon, és akkor megint ébreszteni kell őket. Így aztán fél 6-tól majdnem háromnegyed hétig az uszoda előterében várakoztunk. Nem volt nagy élmény...Egy nyalóka, néhány jó reggelt keksz és egy fél liter tea társaságában próbáltam türelemre bírni őket. Majd bevonultam a két fiúcskával a lányok öltözőjébe, megtöröltem és felöltöztettem Kincsőt (miközben Szabi a nyitva hagyott szekrények ajtajait csapkodta, Istvánka pedig az ajtóban álldogált nagyra kerekített szemekkel, és nem mert beljebb jönni a lányok közé :) ). Mire hajat szárítottunk és sikeresen hazatértünk már 7 óra elmúlt. Fürdetés, vacsora, majd ájulás az ágyba, mindenki részéről.
A hasfájásnak mára nyoma sincs, sikeresen megjártuk az ovit, Szabika most alszik, István Kincsővel játszik. Mintha a tegnapi nehézségeket elfújták volna, én is derűsen látom a világot :) Csak egy kis napsütés hiányzik...