Elmaradt bejegyzés iskoláról és majdnem oviról

Szeptember óta van egy iskolásunk is:) Elkészült természetesen a fénykép is (amit apa kitesz a zöld falra, hehe - Annapetigergő után szabadon), szóval megtörtént a fényképezés, volt izgalom, öröm, és minden ami ezzel együtt jár. Szerintem én jobban izgultam mint Kincső, de hamar belerázódtunk mindketten. Napi négy órájuk van, ebből az első három matek vagy magyar, valamiből persze duplán, a negyedik rajz, technika, ének vagy környezetismeret. Ja, és van tesi is, aminek keretén belül hetente egyszer úszni járnak. Hétfőn ötödik órában hittan, kedden és csütörtökön zongorázni jár, pénteken bő egy óra néptáncra, illetve csütörtökön délután még egyszer úszni. Szombatra szerveztük a lovaglást, ahová már Istvánkát is hordanám, de ő még nagyon fakultatívan kezeli :). Nem mindig van kedve lóra ülni, inkább hintázik vagy mászókázik addig ameddig Kincsőt tanítják. Ő már nagyon ügyes, egyedül megy, én néha enyhe infarktust kapok, de az oktató szerint nincs mitől tartanom, biztosan ül a lovon. Szóval, ha ő mondja, akkor jó. :)
A szerda a pihenőnapunk, akkor nincs semmilyen külön foglalkozás. Szerencsére a zongorát is sikerült ötödik órára betenni, így nem kell délután visszamenni, negyed egykor már végez is.
A tanulás jól megy egyelőre, persze előnnyel indult, hiszen tudott már olvasni és elég jól számolgat is. Mivel még csak az ötös számkörben mozognak, ez egyáltalán nem nehéz neki. Az írás új volt, de az is megy. Egyszóval egyelőre csupa pozitív élmény az iskola, reméljük így is marad.
Istvánkám is belekóstolt az ovisok életébe, de néhány nap után úgy döntöttünk, hogy kihasználjuk még azt az egy évet ameddig nem tanköteles, és itthon marad. Persze röpködnek az érvek és ellenérvek hogy miért járjon és miért ne, mi egyelőre úgy látjuk helyesnek, ha marad. Sokat fejlődött az utóbbi időben, ügyesen színez, egyre jobban oldja meg az összekötős, árnyékkeresős, különbségfelismerős feladatokat, és annyira érdeklődő, annyit kérdez egész nap, hogy nem győzök válaszolni neki. Egyértelműen műszaki beállítottságú, amiben sajna én nem vagyok partner, de szerencsére Apa nagyon is :)
És, hogy ne csak a jóról írjak, Istvánka rettenetesen hisztis és akaratos, egy pillanatot sem tud várni semmire, mindet most és azonnal akar. Ha valamit a fejébe vesz, attól nem tágít, csinálhatok akármit. Kérhetek, kiabálhatok, elfenekelhetem (igen, erre is van példa, mea culpa), akkor is hajtja a magáét. Általában nem "hülyeséget" akar, legfeljebb olyat amit az adott helyzetben nem tudok/akarok teljesíteni. Arra azért már rájöttem, hogy szép szóval többet elérek nála mint hangoskodással, csak ahhoz először le kell csendesítenem, hogy eljusson az agyáig amit mondok. Ha ez sikerül, akkor onnantól már sima ügy :) Szóval, hiába négy éves, még most is "tanulom" őt, azt hiszem a három közül ő a legbonyolultabb és a legérzékenyebb.
Szabikám egy kis tündér, nagyon kedves, nagyon nyugodt (bár a dackorszak első fuvallata már őt is meglegyintette, ilyenkor a földön fekszik és a kezébe temeti az arcát, miközben nagyszerű műsírást produkál, amit aztán egyetlen másodperc alatt abba is tud hagyni), bármikor bármit hajlandó enni, és reggeltől estig olvasni kellene neki. Legtöbbször minimum három könyvvel a kezében járkál utánam, és kéri a maga nyelvén, hogy olvassunk. Beszélni nem akar, de mindent ért, és válaszol is rá a maga pár szóból álló szókincsével. Valahogy mindent ki tud fejezni, nem is értem hogyan csinálja. Engem úgy hív, hogy "anya néni". :)
Itt tartunk most, aztán van még egy csomó kis apróság amiről írni kellene, nehogy elfelejtsük.. :)