Újratervezés

Ha GPS lennék, az utóbbi időben csak ezt hajtogatnám.. Jelentős változások előtt állunk, amiket még nekem sem sikerült teljesen megemésztenem. Szeptembertől munkába állok, a fiúk augusztus 21-től ovisok. Istvánka középsőbe, Szabi kicsibe megy... Aki egy kicsit is ismer, az tudja, hogy a legkevésbé sem így terveztem - az eredeti elképzelés szerint főállású anyaként igazgattam volna kis-nagy családom életét még pár évig. Aztán a külső körülmények másképp alakultak. Május végén a főnököm feltette a nagy kérdést, hogy nem mennék-e mégis vissza, mert a helyettesítő kolléganőm augusztus 31-el elhagyja az iskolánkat. Először reflexből rávágtam (volna), hogy nem, de nem kellett azonnal válaszolnom, azzal váltunk el, hogy gondoljuk át, beszéljem meg a férjemmel, stb. Ezzel elindult bennem egy olyan folyamat, amiről nem is tudtam, hogy létezik :) Elkezdtem elképzelni, hogy mi lenne, ha mégis.. Kincső, István tankötelesek, azaz Kincső sima ügy az iskolába járással, Istvánka pedig októberben 5 lesz, tehát kötelező az ovi. Csak Szabi a kérdés, aki április óta önként és dalolva szobatiszta (éjszakára is), gond nélkül ottmarad nélkülem játszóházban/szomszédban akár hosszabb időre is, állandóan mosolyog, nem hisztizik (komoly, én ilyen 3 évest még nem láttam - apró akaratoskodásokat leszámítva nincs nyávogás), egyszóval nagyon stabil kis mókus. Arra jutottam, hogy ha minden reggel elmegy Kincső iskolába, István oviba, ő pedig otthon marad, akkor talán még zokon is venné... Szóval, elvittem őket az oviba ismerkedni, azóta Szabika is újságolja mindenkinek, hogy oviba fog járni. Igaz, hogy csak novemberben tölti a hármat, de a vezető óvónő azt mondta, hogy mivel szobatiszta és én dolgozni megyek, ilyenkor nem csinálnak ügyet ebből a két hónapból év elején. Aztán jöttek a más irányú gondolatok- az anyagiak. Na, ez sem lenne mindegy... Sokáig meg voltunk győződve róla, hogy nekünk nem fog gondot okozni, ha én csak 25 ezret "viszek haza", legfeljebb kicsit összébb húzzuk azt a bizonyosat - aztán a GYES ideje alatt a gyakorlat már nem is volt olyan egyszerű... Persze, ha nagyon akarjuk és ragaszkodunk az "elveinkhez", akkor megoldjuk, de ez folyamatos forintozással (nem írok fillérezést, mert az már a dicső múlt homályába veszett...), és enyhe feszültséggel jár, ami igenis meglátszott rajtunk, szülőkön. A gyerekek radarjait pedig nem kell bemutatnom.. Aztán az is felvillant bennem, hogy amióta eljöttem a suliból, nem ez az első eset, hogy hívnak vissza. Ha most sem megyek, és jönnek a központosítások, meg ki tudja mi minden még, pár év múlva már talán nem lesz hová menni, amikor már én szeretnék. Na egy szó mint száz, igent mondtam. Azóta sokat gondolok a "milyen lesz" kérdésre, de egyelőre több pozitívumát látom, mint negatívumot. Előre láthatóan úgy alakulnak az óráim, hogy a fiúkat el tudom hozni ebéd után az oviból, Kincső pedig menzás lesz, tehát gyakorlatilag mindenki itthon lesz egész délután. Persze nincsenek illúzióim, bizonyára lesz a kicsik részéről sírás, meg betegeskedés, és hasonlók, de bízom benne, hogy túl leszünk ezen is. És amióta tudatosult bennem ez az egész, egyre jobban várom, hogy újra taníthassak.. Nem tudom mi lenne jó zárszó, az biztos, hogy igyekszem dokumentálni ezt az új felállást is, mindannyiunk okulására. :)