Lassan a végéhez közeledik az építkezés. Tavaly augusztus végén kezdtük, és most hétvégén rakta le a férjem és apósom (Kincső közreműködésével) a laminált padlót. Kívül-belül kifestve, csak a gépészeket várjuk még, illetve a férjemnek kell a villanyszerelést megcsinálni, és kész. Költözni talán tavasszal fogunk. Nagyon szerettünk volna még idén, de sajnos a gázszolgáltató nem csinálta meg a közművesítés ráeső részét, így fűtési lehetőség nélkül maradtunk... tehát ki kell várnunk, amíg vége lesz a télnek. Sajnos. Onnantól kezdve viszont úgy tervezzük, hogy ott fogjuk leélni életünk hátralévő részét. Tudom, a mai világban nem nagyon lehet ilyet kijelenteni, hiszen olyan gyorsan változnak a dolgok, mégis.. annyit költöztem már életemben, hogy többé nem akarok. Az építkezés sok áldozattal járt, anyagilag is, de legfőképpen a rengeteg rá fordított idő miatt. Mivel sok mindent a férjem és apósom csináltak meg ( a tetőt - ácsmunka, cserepezés- , a plafont, a padlózást, a villanyszerelést) ezért tavasz óta szinte minden szabad - és ünnepnapot ott töltöttek, ami igencsak megviselte a családi életünket. Tegnap például Kincső már kérlelte Apát, hogy vigye magával, ígéri, hogy jó lesz, nem fog sírni, csak mehessen vele. :) Ugyanakkor rágondolni is jó, hogy lesz egy hely, ami a miénk, ahol nevelhetjük a gyerekeinket, és ahová mindig hazavárhatjuk őket. Ilyenkor úgy gondolom, hogy megérte!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése