A Mikulás nálunk

Vasárnap délután hozzánk is megérkezett a Mikulás. Idén rendhagyó módon nem a csizmákba rejtette az ajándékokat, hanem bekopogott (volna, ha Istvánka nem épp abban a pillanatban nyitotta volna ki az ajtót, hogy megnézze jön-e már), és személyesen adta át a csomagokat. Egészen véletlenül Petike is éppen nálunk volt a szüleivel, és egészen véletlenül neki is lapult némi ajándék a puttonyban. :)
Kincső nem félt, énekelt, szavalt a Mikulásnak, és hála Istennek fel sem merült benne, hogy a ruha alatt ismerős rejtőzik. Peti is ügyes volt, egy verset mondott el. Istvánka egyszerre félt és örült, nagyon izgatott volt. Hirtelen felindulásból eldalolta az "Egy boszorka van" kezdetű örökzöldet, de azt is csak a hátam mögül :)) A világért sem ment volna oda a Mikuláshoz. Érdekes módon Szabi nem félt, minden teketória nélkül odament a puttonyhoz, és majd' belemászott, megvizsgálandó, hogy neki is van-e benne valami. :)
Jól sikerült, mindenki boldog volt, örültek a gyerekek az ajándékoknak. Én még fél 10-kor is mesét olvastam az új könyvekből, de sebaj, bár minden este ilyen szép lenne!

Köszönjük, Mikulás!

Közben Kincső fogat vált, a jobb felső egyes pottyant ki (ez már a negyedik, a két alsó csontfog elől már ki is nőtt, és a jobb alsó kettes tejfog sincsen már meg). Döbrögi Szabolcs pedig továbbra is fogakat (és pocakot) növeszt. :)

Szabistátusz

Én még csak most jöttem rá, hogy Szabika egy éves státuszáról nem készítettem bejegyzést. Naszóval... méricske szerint 11 kg 80 deka, 77 centi. Ezek szerint egy kilóval nehezebb és egy centivel magasabb, mint Istvánka volt annak idején. Kincsővel már össze sem hasonlítom :))
10 foga van, az utóbbi kettő nemrég tört át: jobb oldalon felül egy rágó, és bal oldalon alul is egy rágó. Úgy látom az ellentétes párjai napokon belül áttörnek.
Szavai: apa, ana (anya), baba, pápá, tátá, apa eme (azaz reggelente: apa elment), mamma (mama), hamm, abba, ebbe, emme (szeme). Mutogat, pakol, szinte mindent ért. Egyszerűbb kéréseket végrehajt,pl. hozd ide, vidd oda, tedd bele, dobd ki, tedd rá, szállj le, stb. Ha álmos és megkérdezem tőle, hogy hogyan álmos a baba, akkor ásít, közben a szája elé teszi a kezét, és mondja, hogy áááám. Amikor szólok, hogy megyünk fürdeni, akkor indul a fürdőszobába, megáll a kád szélénél, és kukucskál bele. Nagyon szeret fürdeni! És enni... eddig még akármit adtam neki, mindent megevett (a spenótot és a sárgaborsót, céklát is). Nem véletlen a súlya :))
Szopizik, általában alvások előtt és éjjel. Nap közben csak akkor, ha valami baj van, nyugtatásképp. De elvan egész nap nélküle is, ha muszáj. Cumi, cumisüveg nincs, egy Micimackós kulacsból issza a vizet, néha teát.
Nap közben kétszer alszik, 10 körül és háromkor. Szerintem most változóban van, mert ma pl. még nem sikerült lefektetni, és a délutáni alvások is tolódnak kicsit, fél 4 körülre.
Egyébként pedig természetesen egy kis tündér, hála Istennek, hogy van! :)

Kincső esete a kanálissal

Délután gyönyörűen sütött a nap mifelénk, gondoltam kihasználjuk, és kimentem Kincsővel és Istvánkával a közeli játszótérre. Vittük Kincső biciklijét, amin a múlt héten tanult meg (Apa közreműködésével) pótkerék nélkül menni. Én még nem láttam a tudományát, lelkesen készült bemutatni. A játszótéren van egy aszfaltozott focipálya, azt szemeltük ki a gyakorlás helyszínének. Közvetlenül mellette folydogál egy kis kanális, nem túl mély, de azért vizes (na persze :)),szerencsére "csak" tiszta esővíz van benne). Szóval Kincső boldogan pattant a bicajra, és már tekert is... nagyon ügyesen, csak úgy láttam túl gyorsan. Ment pár kört, már egyedül tudott elindulni és megállni, nem volt semmi gond. Némi kis aggodalmat azért éreztem gyomortájékon, mert még mindig szerettem volna ha lassít kicsit, de egyelőre az nem sikerült. Egyszer csak látom ám, hogy az én gyönyörűséges kislányom teljes sebességgel száguld a pálya széle felé, szemmel láthatóan szinte kapaszkodva a kormányba, és csak teker és teker, de kanyarodni nem tud... és megállni sem... egyenesen belehajtotta kanálisba. Csak annyit láttam, hogy eltűnik az árokban, majd üvöltés - kicsit infarktust kaptam, rohantam keresztül a pályán (mert persze, hogy épp a másik végében voltam), mindenféle gondolat cikázott fejemben a csonttöréstől az ömlő vérig...
Odaértem, Kincsőke alatt a bicikli elmerülve a vízben, ő pedig benne négykézláb, térdig csurom vizesen.. de nem történt semmi baja az ijedtségen kívül. Kihalásztam őt is és a bicajt is, megölelgettem, megnyugtattam, aztán már nevetni is tudtam a helyzeten - olyan édes volt,ahogy ott állt, mint egy kis ázott ürge :) Szerencsére nagyon közel lakunk, gyorsan hazaértünk, meleg vízzel lezuhanyoztattam, száraz ruhát vett, és egy aprócska sebtől eltekintve megúszta ennyivel a kalandot. Hazafelé már ő is nevetett, mert ahogy lépett bugyogott a víz kifelé a cipőjéből :))
Megbeszéltük, hogy hamarosan visszamegyünk a játszóra, de a focipálya helyett a kosárpályán fogunk gyakorolni, aminek a közelében nincs víz, és magas kerítés veszi körül... és első dolgunk lesz megtanulni LASSAN hajtani.

Kiszámoltam...

..., hogy ha a most elfogadott nyugdíjtörvények élnének majd az én időmben is (ami szerintem kizárt, de tegyük fel), akkor még 32 év szolgálati időre van szükségem ahhoz, hogy nyugdíjba mehessek. Ez éppen annyi, mint amennyit eddig éltem. Hűha :))

A nagyobbakról

Kincső és Istvánka kapcsolatáról szeretnék írni már pár napja, mert az utóbbi időben egyre több időt töltenek együtt játszva. Kitalálnak mindenféle szerepjátékot, és sokáig képesek szövögetni a történetet. Időnként bevonulnak Kincső szobájába, magukra zárják az ajtót, és építenek, szállítanak, orvosolnak, vagy családosat játszanak. Minden kihallatszik, én pedig szívesen hallgatom ahogy alakul a játék. Különösen tetszik a családos- két babát használnak hozzá, akik a történet szerint ikrek, az egyikük Koppányka, a másik Virág (hahó unokatesók, úgy tűnik hiányoztok! :))), és őket etetik, sétáltatják, várják haza Apát ( a szerepek mindig a nemeknek megfelelőek, azaz Kincső az anyuka, Istvánka az apuka), fürdetnek,stb. Én pedig csak csendben mosolygok, és örülök nekik. Nemrég Szabit is bevonták a játékba, ő volt a kisgyerekük, és Zsoltikának hívták - nem tudom honnan szedték, nem ismerek ilyen nevű kisfiút. Egészen addig nem volt baj, ameddig "Zsoltika" ki nem borította az egyik cserepes virágot, akkor aztán gyorsan el kellett távolítanom onnan.

Ma délelőtt pedig Istvánka félóránként kérdezte, hogy mikor megyünk Kincsőért. Kérdeztem tőle, hogy miért kérdezgeti, hiányzik? Mire távolba meredő tekintettel azt mondta, nagyon. :)

Szabolcs 1 éves

Tisztán emlékszem még Kincső negyedik születésnapjára, amikor a megszokott családi fénykép készítésekor azt mondtam, hogy már öten vagyunk a képen, hiszen a kistesó ott van a pocakomban. És, hogy remélem legközelebb már ő is "kívül" szerepel, épen és egészségesen. Most pedig már egy éves lett!! Bár hivatalosan kedden lesz a szülinapja, itthon ma ünnepeltünk. Sok-sok érzés és gondolat kavarog bennem már napok óta, aminek a nagy része nem önthető szavakba,vagy ha mégis, akkor talán túl giccsesen hangzana... Az biztos, hogy én nagyon szeretek anya lenni, elmondhatatlanul szeretem a gyerekeimet, a babaillatot, a puha bőrüket, a görbülő szájacskákat, amik aztán egy pillanat alatt nevetésre változnak. Szeretem nézni a szopizó arcocskát, ahogy teljes átéléssel szívja a tejcsit, és látszik, hogy ez neki mindennél fontosabb :) Szeretem látni, hogy a nagyobbak hogyan okosodnak, hogyan fedezik fel a körülöttük lévő világot. Szeretem,hogy az egész napom, minden pillanat az övék lehet, hogy nincs más feladatom, csak hogy róluk gondoskodjak, hogy neveljem, tanítsam őket. Szeretném, ha ezek az idők még sokáig tartanának... És hálás vagyok, hogy lehetőségem van mindezt megélni.

Isten éltessen Kisfiam!!

Őszi szünet

Bár az oviban hivatalosan nincsen őszi szünet, a gyerekek zöme otthon marad ezen a héten. Én is úgy gondoltam, hogy "kivesszük" magunknak ezt a pár napot, mostanra időzítve a rokonlátogatásokat és a hiányzó téli cuccok beszerzését.

Hétfőn a temetőket jártuk,mint mindenki...

Kedden Debrecenben voltam a gyerekekkel, meglátogattuk Nagyimamát, és elvittük a temetőbe a debreceni nagyszülők (illetve a gyerekeknek dédszülők)sírjához. Gyönyörű idő volt, jó volt vezetni. Hazafelé mindhárom gyermek elaludt, én pedig élveztem a csendet, az őszi tájat és a napfényt. Szép volt. Délután néptáncoltunk, Istvánka most inkább csak szaladgált és kevesebbet táncolt, de így is megérte :)

Szerdán újra utaztunk - most Tiszavasvári volt a cél, ahol az én főiskolai lakótársamat (és egyben keresztanyámat ,de ez hosszú történet) látogattuk meg. A négy gyerekéből most "csak" kettő volt otthon, plusz az én három csemetém. Kincső volt a legidősebb, tehát mindenki 5 és 1 év közötti. Nagyon jól éreztük magunkat, a nagyobbak hintáztak, csúszdáztak, építőztek, degukat (amiket én patkánynak néztem :))etettek. A két kicsi, Szabi és Sárika pedig jött-ment, és aludtak is egy jó hosszút. Istvánka annyira elfáradt, hogy hazafelé elaludt a kocsiban, és nem is kelt fel arra sem, hogy lefektettem az ágyába. Reggelig aludt :).

Csütörtökön pihenőnapot tartottunk, illetve Kincsőnek délután úszás volt.

Ma pedig délelőtt Nyíregyházára mentünk vásárolni, egyúttal csizmát is szerettem volna venni Kincsőnek és a Szabinak, de nem kaptunk. Találtunk egyet, ami tetszett volna, de nem volt jó méret, úgyhogy hétfőn oda még visszatérünk, ha kapnak árut.

A további tervek pedig: ma ötre ismét rokonlátogatásra vagyunk hivatalosak, Apa unokatesójáék jönnek haza Győrből, a két fiukkal. Vasárnap lovagolunk, és ünnepeljük Szabi első szülinapját!! Ezt nagyon várom! Szabika egyébként már elég stabilan jár, alig megy már négykézláb.

Egyszóval elég sűrű a hét, mindeközben sokat játszunk, gyurmázunk, és holnap festeni fogunk temperával. Eddig még csak vízfestékkel próbálkoztunk, kíváncsi vagyok fogják-e szeretni. Ja, és Szabi persze pakol, pakol és pakol.... :))