Annapeti...

Ma Bartos Erikával találkoztam.  Beszélgettünk, és bár csak  kevés ideig, akkor is... feltöltődés volt. :)

Fogváltás

Megkezdődött hát Szabinál is... tegnap az oviban kipottyant alul a bal első... A mellette lévő is nagyon lötyög, mögötte pedig már kibújt a két maradó. Hiába, nagyfiú már.... :)

Vitéz Fickó

Hónapok (mit hónapok, talán évek) óta nyüstölnek minket a gyerekek, hogy legyen egy kutyánk. Főleg Kincső könyörgött kitartóan. Mindig volt ok, hogy miért ne, leginkább az, hogy nincs még készen a kerítés, féltem, hogy elszökik. Közben telt-múlt az idő, a sok "kifogás" fárasztott engem is, őket is.. és a múlt hét végén jött a nagy hír: Kincső egyik évfolyamtársánál eladó magyar vizsla kiskutyák vannak. Mondanom sem kell, mennyire szerette volna, és én is hajlottam már rá. Egyébként is valami magyar fajtát szerettünk volna, így éppen kapóra jött. Múlt vasárnap elmentünk, megnéztük  "szülőket", és kiválasztottunk egy kisfiút. Pénteken pedig érte mentünk. Kerítés nincs még, de tegnap egész nap építkeztünk Apával, és lekerítettünk egy részt az udvaron, ahol biztonságban van.
Íme, a jövőnk házőrzője, Vitéz Fickó:

Húsvéti "ajándék": két tüszős mandula

Bizony, nem sikerült olyan vidáman zárni az ünnepet, ahogy kezdtük... Kincső és Istvánka belázasodott, Istvánnak még ma is 38,5 volt a hője. Délután meglátogattuk a doktor néninket - mindkettőnek tüszős mandulagyulladása van. Kincsőnek már "lefutóban", Istvánka valószínű most kezdi. Aktil duo és Augmentin a gyógyszerük. Így persze nincs se iskola se óvoda, nekem viszont most muszáj dolgozni menni, úgyhogy nagy szervezésben vagyok, hogy mikor - ki - hogyan felügyelje a betegeket. Mama csütörtökön tud jönni, és talán péntek délelőtt is, a többit Apával vagyunk kénytelenek megoldani... valahogy.

Áldott húsvét...

Békés, nyugodt, csendes (amennyire három gyerek mellett lehet) az ünnepünk. Többet nem is kívánhatnék....

Bezár...

Hosszas szünet és vívódás után azt találjuk a legjobb megoldásnak (családilag:) ), ha bezárva folytatom a blogot. Abbahagyni nem szeretnénk, sok-sok szép emlék gyűlt itt össze, és bőven lenne még mit megörökíteni, viszont így, ebben a formában már nem lenne őszinte és teljes. Aki ezután is követni szeretne minket, írjon a czeneildiko@gmail.com címre. Szeretettel, Ildikó :)

Újratervezés

Ha GPS lennék, az utóbbi időben csak ezt hajtogatnám.. Jelentős változások előtt állunk, amiket még nekem sem sikerült teljesen megemésztenem. Szeptembertől munkába állok, a fiúk augusztus 21-től ovisok. Istvánka középsőbe, Szabi kicsibe megy... Aki egy kicsit is ismer, az tudja, hogy a legkevésbé sem így terveztem - az eredeti elképzelés szerint főállású anyaként igazgattam volna kis-nagy családom életét még pár évig. Aztán a külső körülmények másképp alakultak. Május végén a főnököm feltette a nagy kérdést, hogy nem mennék-e mégis vissza, mert a helyettesítő kolléganőm augusztus 31-el elhagyja az iskolánkat. Először reflexből rávágtam (volna), hogy nem, de nem kellett azonnal válaszolnom, azzal váltunk el, hogy gondoljuk át, beszéljem meg a férjemmel, stb. Ezzel elindult bennem egy olyan folyamat, amiről nem is tudtam, hogy létezik :) Elkezdtem elképzelni, hogy mi lenne, ha mégis.. Kincső, István tankötelesek, azaz Kincső sima ügy az iskolába járással, Istvánka pedig októberben 5 lesz, tehát kötelező az ovi. Csak Szabi a kérdés, aki április óta önként és dalolva szobatiszta (éjszakára is), gond nélkül ottmarad nélkülem játszóházban/szomszédban akár hosszabb időre is, állandóan mosolyog, nem hisztizik (komoly, én ilyen 3 évest még nem láttam - apró akaratoskodásokat leszámítva nincs nyávogás), egyszóval nagyon stabil kis mókus. Arra jutottam, hogy ha minden reggel elmegy Kincső iskolába, István oviba, ő pedig otthon marad, akkor talán még zokon is venné... Szóval, elvittem őket az oviba ismerkedni, azóta Szabika is újságolja mindenkinek, hogy oviba fog járni. Igaz, hogy csak novemberben tölti a hármat, de a vezető óvónő azt mondta, hogy mivel szobatiszta és én dolgozni megyek, ilyenkor nem csinálnak ügyet ebből a két hónapból év elején. Aztán jöttek a más irányú gondolatok- az anyagiak. Na, ez sem lenne mindegy... Sokáig meg voltunk győződve róla, hogy nekünk nem fog gondot okozni, ha én csak 25 ezret "viszek haza", legfeljebb kicsit összébb húzzuk azt a bizonyosat - aztán a GYES ideje alatt a gyakorlat már nem is volt olyan egyszerű... Persze, ha nagyon akarjuk és ragaszkodunk az "elveinkhez", akkor megoldjuk, de ez folyamatos forintozással (nem írok fillérezést, mert az már a dicső múlt homályába veszett...), és enyhe feszültséggel jár, ami igenis meglátszott rajtunk, szülőkön. A gyerekek radarjait pedig nem kell bemutatnom.. Aztán az is felvillant bennem, hogy amióta eljöttem a suliból, nem ez az első eset, hogy hívnak vissza. Ha most sem megyek, és jönnek a központosítások, meg ki tudja mi minden még, pár év múlva már talán nem lesz hová menni, amikor már én szeretnék. Na egy szó mint száz, igent mondtam. Azóta sokat gondolok a "milyen lesz" kérdésre, de egyelőre több pozitívumát látom, mint negatívumot. Előre láthatóan úgy alakulnak az óráim, hogy a fiúkat el tudom hozni ebéd után az oviból, Kincső pedig menzás lesz, tehát gyakorlatilag mindenki itthon lesz egész délután. Persze nincsenek illúzióim, bizonyára lesz a kicsik részéről sírás, meg betegeskedés, és hasonlók, de bízom benne, hogy túl leszünk ezen is. És amióta tudatosult bennem ez az egész, egyre jobban várom, hogy újra taníthassak.. Nem tudom mi lenne jó zárszó, az biztos, hogy igyekszem dokumentálni ezt az új felállást is, mindannyiunk okulására. :)