Elmaradt bejegyzés iskoláról és majdnem oviról

Szeptember óta van egy iskolásunk is:) Elkészült természetesen a fénykép is (amit apa kitesz a zöld falra, hehe - Annapetigergő után szabadon), szóval megtörtént a fényképezés, volt izgalom, öröm, és minden ami ezzel együtt jár. Szerintem én jobban izgultam mint Kincső, de hamar belerázódtunk mindketten. Napi négy órájuk van, ebből az első három matek vagy magyar, valamiből persze duplán, a negyedik rajz, technika, ének vagy környezetismeret. Ja, és van tesi is, aminek keretén belül hetente egyszer úszni járnak. Hétfőn ötödik órában hittan, kedden és csütörtökön zongorázni jár, pénteken bő egy óra néptáncra, illetve csütörtökön délután még egyszer úszni. Szombatra szerveztük a lovaglást, ahová már Istvánkát is hordanám, de ő még nagyon fakultatívan kezeli :). Nem mindig van kedve lóra ülni, inkább hintázik vagy mászókázik addig ameddig Kincsőt tanítják. Ő már nagyon ügyes, egyedül megy, én néha enyhe infarktust kapok, de az oktató szerint nincs mitől tartanom, biztosan ül a lovon. Szóval, ha ő mondja, akkor jó. :)
A szerda a pihenőnapunk, akkor nincs semmilyen külön foglalkozás. Szerencsére a zongorát is sikerült ötödik órára betenni, így nem kell délután visszamenni, negyed egykor már végez is.
A tanulás jól megy egyelőre, persze előnnyel indult, hiszen tudott már olvasni és elég jól számolgat is. Mivel még csak az ötös számkörben mozognak, ez egyáltalán nem nehéz neki. Az írás új volt, de az is megy. Egyszóval egyelőre csupa pozitív élmény az iskola, reméljük így is marad.
Istvánkám is belekóstolt az ovisok életébe, de néhány nap után úgy döntöttünk, hogy kihasználjuk még azt az egy évet ameddig nem tanköteles, és itthon marad. Persze röpködnek az érvek és ellenérvek hogy miért járjon és miért ne, mi egyelőre úgy látjuk helyesnek, ha marad. Sokat fejlődött az utóbbi időben, ügyesen színez, egyre jobban oldja meg az összekötős, árnyékkeresős, különbségfelismerős feladatokat, és annyira érdeklődő, annyit kérdez egész nap, hogy nem győzök válaszolni neki. Egyértelműen műszaki beállítottságú, amiben sajna én nem vagyok partner, de szerencsére Apa nagyon is :)
És, hogy ne csak a jóról írjak, Istvánka rettenetesen hisztis és akaratos, egy pillanatot sem tud várni semmire, mindet most és azonnal akar. Ha valamit a fejébe vesz, attól nem tágít, csinálhatok akármit. Kérhetek, kiabálhatok, elfenekelhetem (igen, erre is van példa, mea culpa), akkor is hajtja a magáét. Általában nem "hülyeséget" akar, legfeljebb olyat amit az adott helyzetben nem tudok/akarok teljesíteni. Arra azért már rájöttem, hogy szép szóval többet elérek nála mint hangoskodással, csak ahhoz először le kell csendesítenem, hogy eljusson az agyáig amit mondok. Ha ez sikerül, akkor onnantól már sima ügy :) Szóval, hiába négy éves, még most is "tanulom" őt, azt hiszem a három közül ő a legbonyolultabb és a legérzékenyebb.
Szabikám egy kis tündér, nagyon kedves, nagyon nyugodt (bár a dackorszak első fuvallata már őt is meglegyintette, ilyenkor a földön fekszik és a kezébe temeti az arcát, miközben nagyszerű műsírást produkál, amit aztán egyetlen másodperc alatt abba is tud hagyni), bármikor bármit hajlandó enni, és reggeltől estig olvasni kellene neki. Legtöbbször minimum három könyvvel a kezében járkál utánam, és kéri a maga nyelvén, hogy olvassunk. Beszélni nem akar, de mindent ért, és válaszol is rá a maga pár szóból álló szókincsével. Valahogy mindent ki tud fejezni, nem is értem hogyan csinálja. Engem úgy hív, hogy "anya néni". :)
Itt tartunk most, aztán van még egy csomó kis apróság amiről írni kellene, nehogy elfelejtsük.. :)

Fogbaj

Kincső múlt héten kedden délelőtt szólt, hogy fáj a foga. Tudtam, hogy lyukad az egyik, mivel két éve voltunk a helyi fogászaton ellenőrzésen, de ott azt mondták, hogy a tejfogat nem kezelik, majd... Nos, mivel a kislányom üvöltött és jajjgatott, felhívtam egy ismerős magánorvost, hogy fogadna-e minket. Délután 5-re hívott be, addigra Kincsőnek már dagadt is fel az arca. Megfúrta az orvos a fogát, és nyitva hagyta, hogy tisztuljon. Másnap reggelre még nagyobbra dagadt az arca, visszavittem soron kívül. Megfúrták a mellette lévő fogat is, hátha azon keresztül is tisztul. Az orvos azzal engedett haza, hogy ő most két napig nem lesz, de ha úgy látom nem javul, kérjek beutalót a gyermekorvostól a szájsebészetre, és vigyem. Délutánra belázasodott, a daganat nem hogy lohadt volna, de tűzpiros lett... Persze délután már se gyerekorvos, se szájsebészet.. Felhívtam a kórház gyermek sürgősségi osztályát, ahol azt mondták, hogy nincs ügyeletes szájsebész/fogorvos, vigyem be a fül-orr-gégére, ott majd megmondják mi legyen. A fiúkat gyorsan átszállítottam Mamához, aztán siettünk be a kórházba. Ott az ügyeletes fül-orr-gégész elég rossz kedvűen fogadott, mondván, hogy ő nem fogorvos.. Szabadkoztam, hogy ide irányítottak, stb, de a hangulat nem lett sokkal jobb. Rátett még egy lapáttal, hogy a vizsgálat után közölte, hogy hívjanak egy szájsebész műtőst, mert ki kell tisztítani, Lidokain szurival érzéstelenít. Kincsőt ölbe vettem, de annyira megijedt a tűtől, hogy nem volt hajlandó kinyitni a száját, de zárt szájjal is tudott üvölteni... Az amúgy is morcos doktor bácsi még morcosabb lett, és hívatott egy műtős segédet, hogy fogja le Kincsőt, anyuka pedig fáradjon ki. Anyuka nem fáradt. Mondtam, hogy nem megyek sehova, Kincső pedig fogadkozott, hogy most már engedi, csak legyek ott. Így is lett, nagy hüppögések közepette beszúrtak, aztán piszkáltak, szívtak, szúrtak, Kincső sírt, de végül sikerült kitisztítani. Addigra Kincső szeme már keresztbe állt, az asszisztens nő arra tippelt, hogy mindjárt elájul, úgyhogy lefektettük egy kicsit. Miután jobban lett (aranyos volt, kérdezte, hogy most már örökre így marad-e a szája, és hogy fog-e ezután érezni még valaha valamit), kapott egy jó nagy kötést az arcára, és visszarendeltek minket másnap reggelre a szájsebészetre. Közben elkezdte szedni az augmentint is, így az éjszaka nyugodtan telt és nem lázasodott be. Reggelre jobb lett az arca, a szájsebész kiszedte a gyógyszeres csíkot a fogból, és azt mondta, hogy óránként 10 percre melegítsem infra lámpával, és másnap reggel vigyem vissza. Egész nap melegítettünk, fogat mostunk, öblítettünk. Reggelre látványosan lement a duzzanat, a kontrollon azt mondták melegítsük továbbra is, és ma reggel menjünk újra. Most már egyáltalán nincs duzzanat, a fog rendben van, csak a gyógyszert kell beszedni ameddig tart. Csütörtökön ötre megyünk a fogorvoshoz, gondolom betömik, vagy ilyesmi...

Rossz emlék marad, sajnáltam szegény gyermeket, ennyit szenvedni egy tejfoggal... hihetetlen :(

Életképek 1.

Cili, Kincső cicája



A házunk a bejárat felől - idén először próbálkoztam futó muskátlival az ablakokban, de nem lett olyan szép mint szerettem volna. Nem tudom miért, az időjárás, vagy én nem gondoztam jól...
Látszanak még az egyéb hiányosságaink is : a lábazat, a járda hiányzó részének térkövezése, a terasz burkolása, és még sorolhatnám. Azt mondják, egy ház sosincs készen - ezt most a saját bőrömön érzem :) De a miénk, és ez a lényeg!!



A fiúk a játszószobában...



Kuku, Istvánka cicája (ő nevezte el :) )

Pestről újra

Unokatesók - A két lány nagyon egymásra talált :)


Család



Virág és Kincső sétáltatják Szabit :)

Most már van billentyűzet, sógornőmnek hála van csatolandó fénykép(vittünk ám gépet, amit aztán jól ott is felejtettünk a szállodában), csak gyerekmentes 5 perc kellene egy bejegyzéshez. Az nincs.
Tehát... a vonatozás jobban sikerült mint vártam. Igaz volt néhány "mikorérünkmároda???", meg némi hiszti a fiúk részéről, amikor mindketten egyszerre akartak az ölembe ülni, persze külön-külön, aztán volt még nyilvánosan szoptatás (ebbe kicsit beleizzadtam, mert hiába mondjuk, hogy ez természetes, én akkor is nagyon cikin éreztem magam), de összességében pozitív az élmény. A visszaút pláne, Cegléd után a fiúk elaludtak, és Szabi csak Nyíregyháza előtt kelt fel, Istvánka kicsit hamarabb, de jó kedvűen. A metró osztatlan sikert aratott, és tényleg ügyesek voltak. Nem rohangált senki semerre, fogták a kezünket, a mozgólépcsőn figyeltek, kapaszkodtak, léptek amikor kellett, szóval le a kalappal :) Szabika a háti hordozóban ücsörgött, onnan nézelődött mindenfelé, nagyon cuki volt.
Az esküvőre fáradtan érkeztünk, úgyhogy az egyházi szertartást a fiúk átaludták (hála Istennek, így én is oda tudtam figyelni, és mivel tényleg csodaszép volt az esküvő is meg a templom is, kár lett volna kihagyni). A polgáriból semmit sem láttam, mert a gyerekeket hajkurásztam a kerthelyiség vizes-sáros macskakövein. Nem kell részleteznem, hogyan néztek ki...
A vacsorából sem jutott ki túl sok, a leves után feladtam a küzdelmet, és nyugovóra tértem a fiúkkal, mert már mindketten fáradtan dőltek jobbra-balra. Kincső és Apa maradtak még egy ideig, aztán 10 után ők is csatlakoztak hozzánk a szállodában. Az éjszaka jól telt, mindenki aludt ébredés nélkül, én is kipihentem magam.
Összességében tényleg jó volt, örültünk, hogy találkoztunk a rokonsággal, és egyáltalán, hogy együtt tölthettünk majdnem két teljes napot. :) (Azért majdnem, mert vasárnap ahogy hazaértünk Apa már indult is dolgozni.. ez van, már kezdjük megszokni, és a mostani viszonyok tekintetében leginkább hálás vagyok, hogy egyáltalán van hová mennie munkálkodni..)

Pestről

Holap írok eszámolt, de most kiyiffat a illetyűzet, és férjemuram valamikor éjjel ér haza a újjal. Értitek...

Istvánka megoldja...

Szombaton esküvőre vagyunk hivatalosak Budapestre. Mivel egy ideje tervezgetjük, hogy majd egyszer elmegyünk valahová vonattal, most kapóra jött az alkalom - így hát szombat reggel vonatra szállunk, és irány a főváros! A gyerekek nagyon várják, Istvánkára ma egész nap hullámokban tört rá a "roham", hogy márazonnal induljunk vonatozni!!! Képes volt a földön ülve visítani, hogy menjünk már. Igyekeztem újra és újra türelmesen elmagyarázni neki, hogy most még nem mehetünk, mert csak holnap után lesz az esküvő, addig meg hová menjünk, hol aludnánk, stb.. Ilyenkor egy időre megnyugodott, majd kezdte az elejéről a mondókáját. A sokadik ilyen "holnapután, kisfiam" után egyszer csak megállt mellettem a konyhában, kezében egy óra, és megszólalt: "nézd anya, átállítottam az órát holnaputánra, most már mehetünk!" :))

Újrablog

Képzeletben leveszem a polcról, letörlöm a port róla, és folytatom. Kellenek az emlékek... :)