Majdnem lemaradtunk az idei szánkózásról... De aztán mégsem :)
Szabika borult... Istvánka pedig reagált :)
Otthon... öröm, boldogság!
Drágák
2016. január 24., vasárnap
2015. augusztus 23., vasárnap
Programokkal teli hét
Egész nyáron nem volt ilyen zsúfolt hetünk, mint az elmúlt hét. Hétfőn reggel Pestre indultunk, házhoz szállítandó az esküvőről hazahozott házassági anyakönyvi kivonatot, ami nélkül szegény barátnőm hiába bizonygatja, hogy márpedig ő bizony férjhez ment... :) Megálltunk Gödöllőn, megnéztük a kastélyt (ez az én kívánságom volt, nyilván szakmai ártalom, de nagyon tetszett, nem bántam meg), majd a belvárost, aminek az áramellátás tervezésében Férj is részt vett anno - nagyon szép, tényleg. Fagyiztunk, a gyerekek ugráltak a szökőkút melletti köveken (ugrálni kell rajtuk, úgy növekszik a szökőkút vize - jó poén, valóban :) ), majd indultunk tovább Pestre. Boltokat látogattunk (céges ügy, nem lényeg), és 5 óra körül értünk Nóri anyukájáékhoz, éppen időben, hogy az ablakból végig nézzük ahogy leszakad az ég... A sétatervek ezzel füstbe is mentek, viszont élő egyenesben láttuk ahogy térdig ért a víz az utcán. Izgalmas volt...
Másnap délelőtt sikerült egy kicsit játszóterezni Nóriék közelében, majd ebéd után célba vettük volna a várat, de megint eleredt az eső, úgyhogy a tervezett programokból gyakorlatilag semmi sem valósult meg.
Délután fél 4-kor indultunk az újabb célpont felé, Törökbálintra.
Általános iskolai barát lakik ott családjával. A fiúk nagyon hamar
egymásra találtak, jól éreztük magunkat.
Este 11 körül értünk haza.
Másnap Kincsőnek próba volt, majd 20-án felléptek itthon a városi rendezvényen. Pénteken Nyíregyházán töltöttük a napot, rokonlátogatáson. Sétáltunk, kacsákat etettünk, játszótereztünk... Fáztunk, a múlt heti forróság után a 18-20 fok kifejezetten hidegnek tűnt.
Szombaton újabb rokonlátogatás volt a program, összegyűlt a család apraja-nagyja.
Ma reggel pedig Apa és Kincső először vitte Fickót kutyaiskolába. Régi terv volt ez, szeretnénk egy jól nevelt, szófogadó kutyát nevelni, mert vinnénk magunkkal mindenfelé, ahhoz pedig ugyebár viselkedni kellene... Elmondásuk szerint ügyes volt, szóval a helyzet nem reménytelen :)
És végül, a mai nap az én nyári szünetem utolsó napja... Holnap reggel 9-kor alakuló értekezlet, és indul a tanév. Nem bánom, jó volt a szünet, a pihenés, tartalmasabbnak is érzem ezt a nyarat mint a tavalyit, és most már vágyom vissza a "hétköznapokba". A gyerekek pár napot még Mamánál töltenek, aztán indul nekik is a "munka":)
Este 11 körül értünk haza.
Másnap Kincsőnek próba volt, majd 20-án felléptek itthon a városi rendezvényen. Pénteken Nyíregyházán töltöttük a napot, rokonlátogatáson. Sétáltunk, kacsákat etettünk, játszótereztünk... Fáztunk, a múlt heti forróság után a 18-20 fok kifejezetten hidegnek tűnt.
Szombaton újabb rokonlátogatás volt a program, összegyűlt a család apraja-nagyja.
Ma reggel pedig Apa és Kincső először vitte Fickót kutyaiskolába. Régi terv volt ez, szeretnénk egy jól nevelt, szófogadó kutyát nevelni, mert vinnénk magunkkal mindenfelé, ahhoz pedig ugyebár viselkedni kellene... Elmondásuk szerint ügyes volt, szóval a helyzet nem reménytelen :)
És végül, a mai nap az én nyári szünetem utolsó napja... Holnap reggel 9-kor alakuló értekezlet, és indul a tanév. Nem bánom, jó volt a szünet, a pihenés, tartalmasabbnak is érzem ezt a nyarat mint a tavalyit, és most már vágyom vissza a "hétköznapokba". A gyerekek pár napot még Mamánál töltenek, aztán indul nekik is a "munka":)
2015. augusztus 10., hétfő
Lételemünk az erdő....
Közben pedig letisztulnak gondolatok, születnek tervek, helyükre kerülnek dolgok...
2015. július 28., kedd
Gyerekszoba sokadik variációban :)
A hat év alatt, amióta itt lakunk, nagyjából félévente - évente rendeztem át a szobákat. Anyósom egyszer viccesen meg is jegyezte, hogy a mi ágyunk már a ház minden zugában járt.. :)
Nem azért, mert mániákus pakoló vagyok, dehogy... Egyszerűen csak nehezen találjuk meg az ideális elrendezést, ahol mindenki jól érzi magát, jól alszik (ez nagyon fontos, számomra az egyik legfontosabb szempont), "helyén van".
A kezdeti felállásból mára már semmi sem maradt - a gyerekszoba lett a mi hálónk, a Szabi babaszobája mára a Kincső birodalma, a "régi" hálónk a fiúk szobája. Közben Kincső lakott egy ideig együtt a fiúkkal, akkoriban a szobája tanulószoba volt, íróasztalokkal, könyvespolccal. A fiúk szobájában az emeletes ágy volt már sokszor összeszerelve és szétszedve (anno előrelátóan olyat vettünk, ami két heverővé alakítható), két szemközti falon, L alakban egymás mellett, majd legutóbb megint összerakva. De nem volt jó... Az igazság az, hogy egyik gyerek sem szeret fent aludni... Szabika vállalta legutóbb a fenti ágyat, de csak akkor aludt ott, ha én is... Én viszont a saját ágyamba vágytam, aminek a vége az lett, hogy Szabi velünk aludt, az emeletes ágy felső része pedig lakó nélkül maradt. Ez egy ideig működött is, de ahogy Szabi növekszik, azzal egyenes arányban csökkent a helyem az ágyon - eljutottunk oda, hogy nem tudtam aludni a két "férfi" között.
Tegnap aztán előkaptam a fiaimat, és megmondtam nekik, hogy most azonnal megoldást kérek, mert egyre fáradtabb vagyok ahogy telik a nyári szünet. :) Megmondták. Félnek egyedül, félnek az emeleten, legjobb lenne egymás mellett... Na, leesett az állam, feladva a lecke, a nem túl nagy szobájukba hogyan zsúfoljak be mindent úgy, hogy közben nézzen is ki valahogy... Először visszakoztam, mert tudtam, hogy nem lesz valami nagy helyük, de aztán Férjjel megbeszéltük, és arra jutottunk, hogy az elsődleges szempont mindenki éjszakai nyugalma, tehát kezdődhet a pakolás... Ráment a délután, de legalább mindent megmozgattunk, letöröltünk, falat fertőtlenítettünk, felmostunk, porszívóztunk, válogattunk, (kidobtunk dolgokat, de ezt az érintettek nem tudják :) ), még végül megszületett a végleges. És éjjel bizony ALUDTUNK! Istvánka áthívott egyszer, de ahogy visszaaludt én is visszabújtam a helyemre, Szabi végigaludta az éjszakát, és reggel közölte, hogy nagyon jól aludt, jót is álmodott.
Ilyen lett, a ajtóból nézve:
Az ágyról:
Az asztaltól:
Az ágy vége és a polc között van egy kis hely, amit a fiúk azonnal birtokba is vettek, ott szeretnek játszani, kuckózni:
Nyár végére festést tervezünk, úgyhogy egyrészt a dekoráció addig várhat, másrészt meglátjuk mennyire lesz tartós az öröm és boldogság.. :)
Nem azért, mert mániákus pakoló vagyok, dehogy... Egyszerűen csak nehezen találjuk meg az ideális elrendezést, ahol mindenki jól érzi magát, jól alszik (ez nagyon fontos, számomra az egyik legfontosabb szempont), "helyén van".
A kezdeti felállásból mára már semmi sem maradt - a gyerekszoba lett a mi hálónk, a Szabi babaszobája mára a Kincső birodalma, a "régi" hálónk a fiúk szobája. Közben Kincső lakott egy ideig együtt a fiúkkal, akkoriban a szobája tanulószoba volt, íróasztalokkal, könyvespolccal. A fiúk szobájában az emeletes ágy volt már sokszor összeszerelve és szétszedve (anno előrelátóan olyat vettünk, ami két heverővé alakítható), két szemközti falon, L alakban egymás mellett, majd legutóbb megint összerakva. De nem volt jó... Az igazság az, hogy egyik gyerek sem szeret fent aludni... Szabika vállalta legutóbb a fenti ágyat, de csak akkor aludt ott, ha én is... Én viszont a saját ágyamba vágytam, aminek a vége az lett, hogy Szabi velünk aludt, az emeletes ágy felső része pedig lakó nélkül maradt. Ez egy ideig működött is, de ahogy Szabi növekszik, azzal egyenes arányban csökkent a helyem az ágyon - eljutottunk oda, hogy nem tudtam aludni a két "férfi" között.
Tegnap aztán előkaptam a fiaimat, és megmondtam nekik, hogy most azonnal megoldást kérek, mert egyre fáradtabb vagyok ahogy telik a nyári szünet. :) Megmondták. Félnek egyedül, félnek az emeleten, legjobb lenne egymás mellett... Na, leesett az állam, feladva a lecke, a nem túl nagy szobájukba hogyan zsúfoljak be mindent úgy, hogy közben nézzen is ki valahogy... Először visszakoztam, mert tudtam, hogy nem lesz valami nagy helyük, de aztán Férjjel megbeszéltük, és arra jutottunk, hogy az elsődleges szempont mindenki éjszakai nyugalma, tehát kezdődhet a pakolás... Ráment a délután, de legalább mindent megmozgattunk, letöröltünk, falat fertőtlenítettünk, felmostunk, porszívóztunk, válogattunk, (kidobtunk dolgokat, de ezt az érintettek nem tudják :) ), még végül megszületett a végleges. És éjjel bizony ALUDTUNK! Istvánka áthívott egyszer, de ahogy visszaaludt én is visszabújtam a helyemre, Szabi végigaludta az éjszakát, és reggel közölte, hogy nagyon jól aludt, jót is álmodott.
Ilyen lett, a ajtóból nézve:
Az ágyról:
Az asztaltól:
Az ágy vége és a polc között van egy kis hely, amit a fiúk azonnal birtokba is vettek, ott szeretnek játszani, kuckózni:
Nyár végére festést tervezünk, úgyhogy egyrészt a dekoráció addig várhat, másrészt meglátjuk mennyire lesz tartós az öröm és boldogság.. :)
2015. július 24., péntek
Volt egyszer egy esküvő
Július 11-én, a neve napján férjhez ment Nóri, általános iskolai barátnőm. Én voltam a tanúja. Olyan kapcsok ezek, amikről nehéz beszélni. Elszorul az amúgy is szentimentális torkom, ha arra gondolok, hogy 30 évvel ez előtt csatos, rövid szoknyás kislányokként ültünk be az iskolapadba, hogy aztán nyolc éven keresztül hol együtt, hol más barátokkal ülve osszuk meg egymással a mindennapokat. Nem mondom, hogy nem voltak "hullámvölgyek", mert hazudnék... Már a gimnázium is, majd az egyetemi/főiskolai évek elsodortak minket egymástól, de valahogy mindig visszataláltunk. És mindig úgy tudtuk folytatni a beszélgetést, mintha csak tegnap találkoztunk volna utoljára... Most pedig én álltam mellette az esküvőjén, én írtam alá a papírt és... én hoztam haza véletlenül a kocsinkban a házassági anyakönyvi kivonatát :)
Örülök, hogy elmondhatom - 30 éve a barátnőm.
Örülök, hogy elmondhatom - 30 éve a barátnőm.
2015. július 20., hétfő
Hazajöttek...
Tegnap este 11 körül megérkezett a két táborozó. Majd' két órán keresztül beszélgettük a három nap eseményeit, aztán reggel folytattuk... Jó érzés tudni, hogy eljutottak oda, együtt voltak, mélyült a kapcsolatuk, és olyan emberekkel töltöttek pár napot, akikkel világnézetben, normákban, életmódban osztozni tudunk és szeretünk.
Hálás vagyok a lehetőségért, ezekért az emberekért, és Apáért - és nem utolsósorban a Fiúért, aki nélkül az egész értelmetlen és okafogyott lett volna. :)
Apa és Fia a buszon...
Pihenő út közben Szlovákiában
Apa és a busz.. :)
Dunajec, a tutajoknál...
Krakkó, Oscar Schindler dolgozószobájában
És végül, az utolsó nap... libegőzés Zakopaneban
Hálás vagyok a lehetőségért, ezekért az emberekért, és Apáért - és nem utolsósorban a Fiúért, aki nélkül az egész értelmetlen és okafogyott lett volna. :)
Apa és a busz.. :)
És végül, az utolsó nap... libegőzés Zakopaneban
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)